Novellák háttere avagy miből lesz a cserebogár

Nem vagyok egy nagy novellista, szűknek érzem a terjedelmét, ám fő hibáimon, a túlírtságon és a stílusváltásokon sokat segít.

2005-ben beléptem a Delta Műhelybe, hátam mögött már volt másfél millió karakter, de egy se novellából. Első feladatként 3 képet kaptunk, egy pácélos lényt virággal a kezében, egy öregurat, kinek szörny árnyéka volt és egy helyes elfet. Félreértettem a dolgot, és azt hittem, mind a háromnak szerepelnie kell, így kiválóan szórakoztam, mire az Ébredésben összeírtam őket. Még kétszer kellett képről írnunk, de ezeket nagyvonalúan ellógtam. Helyette összedobtam egy világvége novellát, mert hát ugye ilyenem még nem volt (Négy húsztól világvége). Úgy rémlik még a vérfarkasost is ez évben írtam, szintén valami feladatra (Jóvágású vérfarkas nősülne).

2006-ban a “bajbajutott lány” sztereotípiára született a Ki a kicsit nem becsüli, majd 3 nap alatt összedobtam a Sose szólj be varázslónak hülyéskedést a 77 pályázatra. Utána a ”veszteség”-re kellett írni, ekkor született két kedvencem, a Fajellenőr és a Hogyan ölne Jung? Ezek Sf-ek, valahogy a komolyabb témák nálam mindig azok. Ekkortájt lehetett még a “mágia testrészvesztést okoz” feladat. (A mágia ára)

Ez évben ért egy furcsa hatás. Egy pszichológiai felmérés szerint nagyon magas értékeim vannak mások motiválására, viszont jóval átlag alattiak az önérvényesítésre. Rájöttem, hogy életem két legfontosabb területén (írás, pszicho) egy hajszálnyi felmutatható eredményem sincs… :D Gőzöm sincs, milyen szinten írok, én élvezem, az egyszer biztos. :P

Így hát írtam az Új Akroplisz pályázatára - és első lettem (A szunnyadó vulkánon innen és túl). Nagyon meghökkentem. Persze vigyorogtam, mint a tejbetök, noha irgalmatlanul frusztráló volt, mikor előadták a mesét, 3 oldalt azonnal húztam volna belőle.

A szilveszteri fogadalmam az volt, hogy tesztelem, csak szerencsém volt, vagy tényleg élvezhető a stílusom.

2007-ben kiszórtam a netre a műhelynek írt feladatos novikat, és komolyan vettem három pályázatot (preyer, erato, nők). Legnagyobb megdöbbenésemre mindhármon helyezést értem el. Két pályázatra összecsaptam valamit (Tuan, duna), az elsőn kiemelték a mutánsvadászos írást, a második nem nyert, ami rájöttem nagyon megnyugtató. Tulajdonképpen frusztráló, hogy a többi meg igen. Talán ideje lenne gyatyába ráznom a regénykéziratokat, még a végén kiderül, hogy jók. 

A 2007. év írásbeli “csúcsa”, amire büszke vagyok a Csak mi, lélekharcosok. Volt egy első mondatom, aztán spontán megírtam. Egy kiégett pszichológus kezel egy papot, aki szkizofrénnek tartja magát, mert Isten suttogását hallja. Kissé zavaró, milyen téma mászik elő a tudattalanomból, talán jobb lenne agyonverni és visszagyömöszkölni.

2008:

Felhúztam magam a FaceReading programon, az egyik előadáson ugyanis a munkahelyi alkalmazást emelték ki. A barátnőm épp munkanélküli, amúgy is hátrányos helyzetű nőként műszaki területen, ráadásul két gyerekkel (le szokta tagadni őket), szóval megírtam a Mimikrit.


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu