No, mivel lusta vagyok folytatni a húsvéti takarítást, ezért mesélek. Megdöbbentő, hogy mire jó egy egyetem. Lenyűgözve szemlélem a mostani huszonéveseket. Gyönyörűek, okosak, és olyan szinten frusztráltak, hogy csak bámulok. A büfé előtt hallottam ezt a mondatot: “jaj, úgy ennék egy kis szénhidrátot, de olyan bűntudatom van”. Egy pogácsáról beszélt a csaj.
Marhára félnek a párkapcsolatoktól. Csak elváltak vannak körülöttük. Hogy merjenek belemenni egy házasságba, mikor egyet se (!) ismernek, ami megmaradt. Félnek a férfival közös számlát csinálni, mert nem bíznak benne annyira, hogy “feladják az önállóságot”. Rettegnek, hogy nem elég szépek, és lepattan a srác EMIATT mellőlük. Arcfestés nélkül meg se mernek jelenni. Komolyan… csak állok és bámulok. (Ja, megtudtam pl hogy a szemöldököt fésülni szokták ám, nem szedni vagy gyantázni. Van egy kis kefe, ami tök úgy néz ki, mint a szempillaspirál, és olyan hajzselé-szerű izé van benne. :)) Van egy lány, aki ezüst és csillogó kiegészítőkkel jár, melyek abszolút nem nappalra illenek, olyan “jobb-prosti-vagyok” hatást keltve maga körül. Ahogy bejött az első melegebb fuvallat, azonnal megjelentek a kis trikócskák, hiszen akinek nem lóg ki a hasa vagy melle, azon nem látszik, hogy jó nő. Bele is fagytak.
Időnként kipucolom az agyakat körülöttem, próbálom megértetni velük, hogy a lényük, az egyéniségük számít. Egy pasi amúgy felöltözve is látja rajtuk, hogy jó nők. Arról is győzködöm őket, hogy van “örökké”, de nem a nagy, hasraesős szerelem a titka, hanem a humor és a felek közti kommunikáció. Persze én is tanulok tőlük, a külsőség meg nekem nem erős oldalam, bevallom, előbb veszek könyvet, mint ruhát vagy kencét, ez meg a ló másik oldala.
Vannak érdekes jelenetek. Múltkor egy metrós újságba lapozott bele az egyik lány, rápillantott egy dekorációnak betett műszaki rajzra, “jé, egy szennyvíztelep”. A csodálkozásomra aztán nevetve mondta, hogy két mérnök szülője van. Gyanús volt a dolog, és később rákérdeztem. Kiderült, hogy szennyvíztelepekre vitték nyaralni. Apukája elmagyarázta, ha beleesik a keverőkarok közé, akkor nem jut a felszínre soha, mert túl sűrű…. Baszki, és nem értik, miért egy rock-kocsmában tölti a fél életét. Ja, én se…
Aztán volt egy srác is, aki máshol tanul, de bejár a karra - azt hittem, csajozni. Leültünk dumálni. Az első öt percben rendkívül szimpatikus volt, okos, empatikus, jóképű… de aztán olyan szinten bekapcsolta nálam a vészcsengőt, hogy fölmarkoltam a leányzót, aki velem volt, és elhúztam a büfébe. El is tiltottam a sráctól, a büfés (negyvenes pasi) hallotta, és elfordult vigyorogni. Látszott rajta, hogy egyetért. Ritkán kapcsol be ez a vészjelzés. Nem is a dilisektől, hanem a veszélyesektől szokott. Hm.
Egyik héten sírásnaplót kellett vezetnünk. Bármilyen könnybe lábadt szem, sírás, zokogás stb feljegyzése időtartalommal, okkal, gondolatokkal. Lényege, hogy utána volt-e megkönnyebbülés. Érdekes volt a beszámóló, mert arra a hétre esett, mikor 2 dogát írtunk. Kedd este szinte mindegyikük sírt, akkora nagy rajtuk a nyomás, a teljesítménykényszer. A vicces, hogy egy napra meg “por a szemben” dolog volt szintén ugyanúgy… nagy volt a szél az Izabella utcában. 
Szóval érdekes a suli, főleg így nappalin. Vannak persze idősebbek, akik a munka mellett pihenésképp beülnek egy-egy órára. Többen feladták már, így nem lehet bírni. Ez az “élethosszig tartó” tanulás nagy szívás. No, de erről majd máskor. :)
