Archive forkönyv

Zsoldos-díjra jelöltek kritikái

No, elszállt a bejegyzés, sebaj.

Kb az volt benne, hogy megkezdtük a ZSP nevezett írások véleményezését az irokor.hu-n. Eddig a Grin, Amnézia, Kvartett került föl. Meg most olvasom az Agydobás folytatását, a Jó reggelt délben. (Jókat röhögök rajta.) Ha lesz időm a novellákról is írok/írunk.

Megjegyzések

Műhelytali, könyvhét, dedikálás

Szombaton kint voltam a könyvhetes programokon. Már a műhelyesek érkezése előtt is körbesétáltam, belenéztem a Napkút, Jak és Accordia könyvekbe, megállapítva, hogy teljesen megváltozott az elmúlt tíz évben az ízlésem, és a kortárs szépirodalom kis kivétellel hidegen hagy. Utána szemezgettem a pszichós könyvekből, Feldmár Szégyen és szeretetét rengeteg helyen árulták, de az már megvan, majd talán írok is róla. Viszont láttam egy érdekes krízises könyvet, viszont a szerzője teljesen ismeretlen, így nem volt bizodalmam felé.

Utána megjöttek a Delta műhelyesek, Mailman, Charon, Pampalini, meg befutott Sezi is, egy extagunk. Körbejártuk az sf pultokat, kitárgyaltuk a könyveket, meg elnéztünk a Csodaidők 2. dedikálására is. Jól állt az írónőnek a tüsis haj. :D Kicsit meglepődtem, mennyire lendületes lány, kár hogy nem tudtunk vele hosszabban beszélgetni. Illetve nem kár, szép hosszú dedikációra váró sor állt előtte. A két kötetet egyszerre is meg lehetett venni, és elég nagy kedvezmény adtak rá. De egyesével is kapható volt. A második kötet amúgy az elsőnél kb ötszázzal drágább, szerintem ez nem volt túl szerencsés döntés a kiadótól, de ők tudják. Ha cserébe kihozzák a maradék két kötetet, egy szavam se lesz.

 A könyvet amúgy már elolvastam, egyelőre rendezem a benyomásokat. Vannak nagyon jól megírt részek benne, de volt  olyan rész is, ahol nem tudtam követni az összefüggéseket. Majd elolvasom még egyszer, aztán lehet, írok róla kritikát. (Amúgy rengeteg könyv van a polcon, amiről írni akarok, eddig nem tettem, mert vagy kedvelem/utálom a szerzőt, vagy műhelyes/avanás, netán én is benne vagyok valami novellával, vagy simán annyira rossz, hogy időpocsékolás tollat ragadni a kapcsán. Szóval úgy se lennék elfogulatlan. Ám a múltkor toleranciám határához értem, úgyhogy a jövőben nem érdekel más csipkés lelkivilága, olvasható könyveket akarok. A CSi 2. amúgy jó volt, ez nem erre vonatkozott.)

A könyhetes kódorgás után a Csülökben landoltunk. Sezit máskor is meg kell hívni, nagyon élveztem a párbeszédüket Gulandroval, noha mindketten próbáltak udvariasak lenni (először találkoztak), de kihozták a másikból a sovinisztát-feministát. :D Beszéltünk a szerepjátékos-regények női karaktereiről meg a maszturbációról is.

Most indul a Karcon egy műhely, gondolom, aki oda belépett, az hozzánk már nem jelentkezik (két műhely szvsz fölösleges), úgyhogy remélem, kevesebb jelentkező lesz, így több időm jut a conos Literátorműhelyes novellákra. Sezi hozza a conra a jelmezeseket, én már láttam őt szakállas törpe nőként, kiváncsi vagyok, most mit tervez. :D Valószínűleg Pampalini is jön a conra, kicsit gondolkozott a jelmezen, de aztán letett róla. Hát nem tudom, bennem felmerült, hogy megtartom az előadásomat, aztán lelépek a városba egy kis botránykeltésre… :P Bár félek, ha nem tartom a szemem Vásárhelyin, szétszedi szegény írópalántákat. Úgyhogy valószínűleg maradok, legalább lesz, aki elássa a hullákat.

Mindjárt itt a nyári írókörös tábor, és rájöttem, még semmi sincs rendesen megszervezve. Igaz, jó esély van rá, hogy én nem is tudok menni, elég zűrös most a magánéletem, de szeretném, ha a többieknek olajozottan menne a dolog. Hanna addigra lefordítja az épp aktuális írástechnikai könyvet. No, azért legalább egy napra lenézek, elvégre el kell látni sütivel a népet. :D  

Charon jön Sezivel és velem asztali rpg-re, mi fogjuk beavatni. Az egyik eltés szemináriumon kapott kedvet hozzá. Szerintem biztos lennének többen is, csak nem tudják, hogy hol és kivel kezdjék a játékot.  

A tali után jól bőrig áztam, aztán felmarkoltam a kölköket és hazavonatoztunk. Nálunk a MÁV-átszervezés előnyösen sült el, gyakrabban járnak a vonatok, és negyven perc helyett a zónázók 20 alatt hazavisznek.

Megjegyzések

Top tipp

No, a mostani SF blogos játék kapcsán én is lerovom tiszteletemet a nagyok előtt. Mindhalálig Card… De hogy színesítsem a listát, inkább azokat írom, melyekért 15 évesen  rajongtam:

LEGJOBB MAGYAR SCI-FI REGÉNY

Hegedűs István: Pettyes labda a világkupában. Még bőgtem is rajta.

Tőke Péter: A kocka hatalma. A könyvet imádtam, de a kockát bizony hamar meguntam, inkább a sakk.

LEGJOBB KÜLFÖLDI SCI-FI REGÉNY

 Thea Beckman: Keresztes hadjárat farmerban. Ezt tucatszor kikölcsönöztem a könyvtárból, és mindig dühöngtem, ha valaki “ráült”, mikor én olvasni akartam. Milyen emberek vannak!

Chippendale: KEEC (A nagy világregatta). Az összes karaktert kedveltem, és C. olyan könnyed kézzel ír, észre se venni a szerző személyét a történet mögött.

LEGJOBB NOVELLÁK ÉS ANTOLÓGIÁK: Passz. Kamaszként utáltam a novellákat, legföljebb pár orosz csúszott át a szűrőn, a világ a regénnyel kezdődött és a trilógiákkal ért véget. De azért a fedebről tudok ám… :D

LEGJOBB TEREMTETT VILÁG:

A Keecbeli. Állítólag lett volna egy folytatása, ahol csőlakó az emberiség. Azóta se hallottam róla, sajna. Hol röhögtem rajta (mikor az ellenséges támadást tűzoltóhabbal állították meg), hol meg a körmömet rágtam (mikor a beszervező tudta, hogy a halálba, igazi ellenség ellen küldi Morikót, nem egy vidám lövöldözős játékba, és nem mondhatta el)

No, meg az Alapítvány-könyvek, rajongtam a matematikusokért.

LEGJOBB IDEGEN FAJ

 A Keecben az emberiség apró segítői, Táskaírógép és társai… mindig elhúzták a csíkot, mikor jött az ellenség, viszont szívesen olvasgatták a tűzoltási kézikönyvet.

LEGJOBB REGÉNYSZEREPLŐ

A Kereszteshadjára farmerban főhőse. A csávó megpróbálja a gyerek kereszteshadjáratnál megszervezni az ellátást, a betegek elkülönítését stb. Kamasz nagy zűrben.

LEGJOBB FŐGONOSZ (KARAKTER / FAJ / SZERVEZET)

Karakter: Harkonnen báró (Dűne), a szívem csücske a fickó azóta is. Annyira undorító és ellenszenves, hogy olyan lelkesen vártam, mikor döglik végre meg…

Faj: most csalok, mert ez felnőttkori: a hangyok (A holtak szószólója). Mikor Ender megpillantja azt a játszóteret… hogy én mennyire kiakadtam.

Szervezet: Nagy testvér (1984). Anyám micsoda nyomasztó könyv volt! Egy osztálykiránduláson olvastam a buszon, odakint ezerágra sütött a nap, én meg döbbenettel forgattam a lapokat. Akkor értettem meg, mi az a diktatúra.

Megjegyzés (3)

Kreatív írás és egyebek

- A neten ezer helyen beleakadni a A Kreatív írás című könyv reklámjába. Örülök, hogy fontosnak tartották lefordíttatni. Persze, nyilván jó üzlet van benne, hiszen a magánkiadást választó ifjak gyakran túl vannak pár kiadói elutasításon, és (remélhetőleg) érdekli őket, hogyan fejlődhetnek. De más magánkiadónál nem láttam még írástechnikai könyvet, pedig igazán rászokhatnának. Ismertető itt.

- A műhely megszavazta, hogy kikerülhet az írókörös oldalra a Hogyan ölne Jung c. novim. Ha nem vagy boldog tulajdonosa egy Új Galaxisnak, akkor lásd itt.

- A Pszinapszis idén ápr. 18-20 között lesz. Valószínűleg csak a vasárnapi programra megyek. Kit érdekel még?

Megjegyzés (8)

Potter

Hát megjött a Harry Potter, mivel gyorsabban olvasok, mint a gyerek (vicces is lenne, ha nem) már végeztem vele. Hát… szar volt. Fölösleges volt darkosítani. Pont azt szerettem benne , hogy egy kedves, bájos kamaszkönyv. Harry jellemfejlődése logikus, jól is van ábrázolva, de könyörgöm, a gyerek érzelmileg azonosul vele. Egy fásult, kétségbeesetten sodródó fiúval, akinek ellopták a gyerekkorát, aki már a csodált mesterből is kiábrándul és csak arra vár, hogy vége legyen ennek  az egésznek.

Aztán ott van pár apró mozzanat. Csak én érzem úgy, hogy Dumbledore homokosságára célozgatnak? Pitonból is ki lehetett volna hozni valami lélekemelő dolgot; aztán az a megnyúzott, nyüszító csecsemőféle a szék alatt… hát nekem bölcselkedhetett közben D., bizony rohadtul nem érdekelt. Na meg D. öccse se áll össze jellemileg, de ezen már csak legyintettem.

Gondoltam, eldugom a gyerek elől a könyvet, aztán mégse tettem, mert úgy is megtalálná, kölcsönkérné, élelmes az istenadta. Valamit ő is érezhet, mert ma, ahogy hazajött a suliból ránézett a kötetre, aztán inkább előhúzta a Winnetou-t.

Megjegyzés (14)

Öt könyv

Jud megfertőzött ezzel a blogger-járvánnyal. Hála neki rájöttem, hogy milyen sokat olvastam 2007-ben. Hogy mikor, fogalmam sincs. Bajban vagyok, hogy leszűkítsem az SF/F-et ötre, de lássuk:

Card: Alvin ciklus. Újra elolvastam, azon tűnődve, hogy érzelmileg miért ragad meg. Nem bírom Card stílusát, olyannyira, hogy az első három oldaltól mindig idegbajt kapok, bárhol nyitom ki  könyveit. Aztán annyira elvarázsol, hogy megfeledkezem erről.

Crabe: Ellenérdek. Szs könyvében a karakterábrázolás gondolkoztatott el.

Raas: Csodaidők. Itt a szerkesztési szigorúság, a jelenetek feszessége ragadta meg a figyelmemet, és a mellékszereplők ábrázolása.

 Kasztovszky: Grin. A nyelvhasználat és a megírás módja volt érdekes. És élveztem az optmista hangnemet.

McCaffrey: Sárkányének (meg a többi). Érdekes a világ és az írónő könnyed kézzel ábrázolja a hátteret. Kellemesen kikapcsolt.

(Habár marha idegesítő, hogy mióta a lányom lenyúlta, hárfásdalokat szaval. A múltkor énekelni is próbálta… megmondtam neki, elcserélem egy zsiráfra.)

Csak hogy elkanyarodjunk a pszichó felé, a fantasztikum témájába soroltam Bettelheim könyvét (A mese bűvölete…stb), mert jókat röhögtem rajta. Mióta megtudtam, hogy pszichón elolvastatják, azóta inkább sírok. Aztán itt van Csíkszentmihályi új könyve, hát a negyedénél tartok, és eddig 8(!) gondolatot találtam benne. Szerintem az ufók elrabolták az agyát, és popcornt tettek a helyére. Tényleg! Még ott volt a Feldmár mesél…na, az jó könyv volt, bár terápiába biztos nem mennék hozzá. :)

Járvány továbbítva: cart, fairylona, Gladia :)

Megjegyzés (9)

Gond van Csodaidők körül

Nem tudom, mi a fenét képzel a herripotteres kiadó. 1300 példány nekik rossz fogyás?! Pár hazai sf/f szerző boldogan megbékélne vele. Egyrészt ez csak az, amiről kaptak visszajelentést, másrészt egy elsőkönyves négykötetesének első részéről beszélünk, amit minden reklám nélkül dobtak piacra, ráadásul magas áron. Talán nem a csodát kéne várni, hanem egy kis hírverést csapni, tv-s, rádiós riportot szervezni, van olyan, ami nem pénzfüggő. Meg a köv. kötetek el tudnák adni az elsőt később.

Érdekes, hogy míg a szerzőnek a februári kiadás helyett nyarat mondanak, addig az olvasónak azt, hogy tán-tán meg se jelenik.

Megjegyzés (40)

Feldmár mesél c. könyv

Az elmúlt pár évben nehéz dolga volt annak, aki ki akarta kerülni Feldmárt, Osho-t, Csernust, hisz a csapból is ők folynak. Biztos kamaszkori maradvány, de bennem mindig ellenszenvet vált ki, ha valakit nem nagy gondolkodónak tartanak, hanem istenítenek. 

Feldmár viszont érdekes hapsi. Először ugyan idegesített a kb kétszázas szókincs, amivel a könyv íródott. Azt hittem, valami házifordítás, de nem. Feldmár kamaszként disszidált és az előadásokat magyarul tartotta, ami becsületére legyen mondva.

Érdekes esettanulmányok voltak, aki nem tudja, milyen egy terapeuta élete, az nézzen bele. Ám leginkább a személyiségét élveztem, a passzivitást, tűnődést, no és a finom humort.

Örültem annak is, hogy visszaköszönt egy régi véleményem, miszerint mindenki szenvedélybeteg, kivétel nélkül.

Az alkoholistáknál a függést nem tolerálja a társadalom, de ezer más, rejtettebb dolog van, ami életünk középpontjává válhat és lássuk be, válik is.

Megjegyzés (1)


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu