Relax

No, gondoltam nyitok egy postot a májusi Galaktikában megjelent novellámnak, sokkal kényelmesebb egyből értesülni róla, ha szídják…

E héten lezárul a nevezési időszak. Az egyszerűsítés címén sikerült bonyolítanom a háttérszervezést, meg a férjem életét. Eddig az volt, hogy a pesti kiadók Salgótarjánba elküldték a köteteket, amiket Bódi Ildi szépen visszaküldött a pesti zsűritagoknak. Ezt a fölös kört személyes átvétellel oldottuk meg, magyarul a férjemet elzavartam a könyvekért, aztán bedobta a három pesti zsűritagnak, a maradékot meg postáztam a vidékieknek. Ez így egyszerűen hangzik, az is, ám nem számoltam az egyéni nevezőkkel, meg a gyötrődő írókkal - nevezzek-e vagy se-, meg a meglepetésszerűen felbukkanó novellistákkal, a visszapattanó mélekkel, az ötszáz pld alatti újságokkal, a határon túli magyarokkal, a magánkiadásokkal, meg a memóriámmal, hogy szegény F.Tóthot hivatalosan meg se kerestem… stb. De már kezd ki alakulni, kb 50 nevezés lesz, és ebből nyolc regény. Majd kimegy a weblapra, amint rátettem a mancsomat a kötetekre.

Kezdem érteni, Bódi Ildinek (Avana vezetője) miért nincs ideje írni. A Roham pályázat most jár le, és nem írtam arra se, a HP-re se, meg a kézirattal se haladok. Mondjuk a Mátyás Gömörbe’ pályázatra beadtam egy SF-et, üdítő színfolt lesz a sok reál között szegény zsűrinek.�   Még egy “Szépirodalmi Sf” pályázaton második lett a Csak mi, lélekharcosok novellám. Hogy miért jó nekem az, hogy Szlovákiában publikálom az eddigi legjobb írásomat, az számomra is rejtély. Sebaj, fontos, hogy a határon túliakat is ellássuk sf-nek álcázott lélektani művekkel. De majd lesz egy szösszenetem májusi Galaktikában is. Még jó, hogy Chelloveck szólt, mert biztos orra estem volna a kertben, ha kiveszem a lapot a postaládából, és rajta a nevem.

Míg én piszmogok, Jud legalább halad a könyvével. Remélem, hamar nyomtatásba kerül. Egy részét láttam, nagyon ígéretes. Motiváló is a szorgalma, azt hiszem, ma éjjel kihagyom az alvást és írok. 

- A neten ezer helyen beleakadni a A Kreatív írás című könyv reklámjába. Örülök, hogy fontosnak tartották lefordíttatni. Persze, nyilván jó üzlet van benne, hiszen a magánkiadást választó ifjak gyakran túl vannak pár kiadói elutasításon, és (remélhetőleg) érdekli őket, hogyan fejlődhetnek. De más magánkiadónál nem láttam még írástechnikai könyvet, pedig igazán rászokhatnának. Ismertető itt.

- A műhely megszavazta, hogy kikerülhet az írókörös oldalra a Hogyan ölne Jung c. novim. Ha nem vagy boldog tulajdonosa egy Új Galaxisnak, akkor lásd itt.

- A Pszinapszis idén ápr. 18-20 között lesz. Valószínűleg csak a vasárnapi programra megyek. Kit érdekel még?

Egy ideje engem is foglalkoztat az írói fejődés kérdése, csak kissé másként. Írom át a Donos kéziratot, csak egy szereplőt raktam más helyszínre, de az egész borult. Teljesen másképp írok, mint pár éve. Nem a nyelvi vagy írástechnikai fejlődésről beszélek (bár az is feltűnő), hanem a hangulatról, ami sugárzik belőle. Egyszerűen elütnek egymástól a jelenetek, valamikor megkopott belőlem az a napfényes lelkület, amit érzek a régi sorokon. Szerintem az ember nem csak fejlődik, hanem vénül is, már más fontos két karakter ütközésében, vagy a világ kapcsán… ennyi.

Mostanság egyre több ismerősömnek a magánkiadás a mániája. (El is küldöm őket Sanawad blogjára :)) Hívtak már engem is szépirodalmi antológiába, de nemet mondtam. Fura, hogy a fontos kérdés mindenkinek a kiadás költsége, a terjesztés stb, pedig ez mind-mind szervezési ügy, és mint ilyen megoldható. Engem sokkal jobban izgat, vajon jó-e a kézirat? Mert ha igen, akkor igenis el kell tudnia adni önmagát. Ha nem jó, akkor meg minek kiadni? Örüljön az ember otthon neki vagy adjon pár példányt a barátainak.

Bármily furcsa, a kiadók abból élnek, hogy könyvet vesznek tőlük. Érdekük, hogy ha kapnak egy jó kéziratot, az megjelenjen. Vagyis, amit visszautasítanak az vagy szar vagy nem a profiluk. Ennyi. Hogy miért van ennyi rossz könyv a piacon? Hja kérem, lehet, még ezek voltak a beérkező legjobbak… Persze, kapcsolati tőke, meg bla…bla… a szar díszcsomagolásban és szupemaretinggel is szar marad. Ha a kiadó meg akar élni, márpedig meg akar, előnyben fogja részesíteni az idegen zsenit a béna havernál. Már csak zsenik kellenének… 

Kezdő írócskaként gyakran úgy érzem, csak bennem van meg az egészséges kételkedés, hogy rosszul írok. Itt mindenki lángelme és súlyos százezreket szán ennek bizonyítására.

Megkaptam az ismerőseimtől az Eratos novik véleményezését. Az ember ilyesmit kéretlenül is kap, elvégre az írás olyan, mint a gyógyászat, mindenki ért hozzá.

Nagyon vicces volt hogy a lányok - egy kivételével - mind imádták az Esővágyat. Nagyon ül a hangulata, tök szimpi a kiscsaj benne stb, ám a fiúk szerint olvashatatlan szar. A Nyolc négyzetméterre a lányok legyintettek, hogy  közepes, ám a fiúk szerint “tök király”

Megdöbbentem, hogy ennyire nemek szerint oszlanak meg a vélemények, de persze ez nem gátolt abban, hogy jókat röhögjek minden visszajelzés után.

Megkezdtem a vallásos sf kézirat hatodik átszerkesztését. Hanna most először látta a kéziratot, érdekesek voltak a benyomásai. A kevert stílust megint megkaptam. Ezt, mióta műhelyes vagyok, folyton hallom. Novellázáskor már sikerült pár humoros írásban nem lelkiznem (untam is), ám a lelki témájúakban még mindig kicsillan némi cinikus röhögés. A kézirat kapcsán is el kéne döntenem, ponyvát írok vagy valami komolyabbat.

A fő gondom most, hogy az egyik főszereplőnek kettős személyisége van. Ahogy nézem a csajszit, van egy belső ideje és egy külső. Még nem tudom, mit kezdek ezzel, valószínűleg először az Arturos szálhoz nyúlok hozzá (máris hallom egyesek örömujjongását  ), kiviszem az űrbe a srácot, mert így egységesebbé tehető a keresztény vonal. Don románca is fölösleges, elég a gyanú. Kéz jellemrajza is törlésre kerül.

Vagyis írok egy új könyvet.  De nem baj. Míg az életben szeretem a gyorsaságot, írni tanulni bőven ráérek. Halálom óráján úgy fogják kitépni a kezemből, de az is lehet, hogy eltemettetem magammal a vinyót. Biztos, ami biztos. Az ember ne adjon ki félmunkát a keze közül…

Tegnap este találkoztunk a szerkesztőkkel páran, akik nyertünk az Erato pályázaton. A sztrájk ellenére elindultam. Mint kiderült optimista vagyok. Máskor Pestre 30 perc alatt bejutok, most majd két óra volt.

Érdekes volt találkozni azokkal, kiket csak netről, vagy könyvről ismerek. Sezlony és wyquin közt ültem, előbbi elég fáradtnak tűnt, utóbbi nevetése olyan, mint mikor kiborulnak a nagyobb teklagyöngyeim és lehullanak pattogva az üvegasztalra.

Dedikálás címén marhaságokat írogattunk egymás könyvébe, meg ettünk is pár erősen közepes kaját. Meg ötletekkel bombáztuk a két szerkesztőt, mi legyen a következő évi pályázat. A vámpírmacskák szelleme mellett szóba került a vallás, a horror, a zene, a politika (de ezt hamar lehurrogtuk), meg a robotok, a transzhumánok, az ismert történetek továbbírása… valami tág téma kellene, mely sokakat érdekel.

Nyolc után eljöttem, most nem  bébicsősz, hanem a anyósom túlélési esélyeit növelve.