A sci-fi közösségről
Kissé kifejteném Acélpatkány bloggertársnál tett bejegyzésemet.
Az amatőr sci-fi, fantasy pályázatokon kb 100 rendszeres író fordul meg, és úgy 300-ra becsülöm az alkalmilag írogató emberek számát. Ezeknek egy töredéke kapcsolódik be a netes irodalmi, szervezői életbe. Ellenben megvannak az igények, elvárások, legyen minden zökkenőmentes, kapjanak kritikákat - mert nekik jár -, legyen sok ideje a szerkesztőnek, legyen lehetősége rendezvényeken szerepelni stb. Beszélgettem erről Bódi Ildivel, és azt mondta, a kezdő írók olyanok mint a csecsemők, kis mohók, de ez jól is van, ez kell a túlélésükhöz.
Részemről azt gondolom, hogy ez már folyamatos, tele vagyunk óriásbébikkel. Van egy természetes arány a világban, az ember egy ponton továbbadja, amit tud. Nem lehet mindig csak ”kivenni”. Itt nem mártírkodó önzetlenségről van szó, simán a saját fejlődését gátolja meg az, aki nem képes visszaáramoltatni tudást, energiát, tapasztalatot.
Ami a hazai Sf életet illeti rengeteg lehetőség van aktív tevékenységre. És van jópár weboldal, mely szivesen látná. Lehet könyvkritikákat írni, lehet eseményekről mesélni, külföldi trendekről beszélgetni, kezdő(bb) írókat támogatni, rendezvényt szervezni. Mindenki meg tudja találni a neki tetsző módot és közeget. De sokan nem találják, hanem azon sírnak, hogy “nem szólnak bele a nagyok vitájába”, vagy félnek, hogy íróként elássák magukat, ha kritikát írnak, vagy látványosan nem vesznek részt szervezésekben, nehogy rájuk süssék, hogy közel vannak a tűzhöz. Ezek önigazolások, semmi többek. A látványosan szerénykedő emberek mögött amúgy két dolgot érzek, “b…szok részt venni bármiben, ami elveszi az időmet, hogy Nagy Író legyek”, a másik meg az irigység és sóvárgás, igenis vágynak adott szerepekre, posztokra, de a saját kisebbségi érzésük roncsolja őket. Utóbbiak a legproblémásabbak és szervezőként a legtöbb erőfeszítést igénylik, mert teljesen váratlan dolgokra produkálnak sértődési reakciókat, és persze nem szemtől szemben. Balfrászt ezért becsülöm, róla mindig tudom, épp felcsesztem az agyát vagy sem.
Ami az Avanát illeti, és a mindenki lépjen be szlogent… Az egyesület túl nagy szerepet tölt be a sci-fi életben a taglétszámához képest. Egy asztaltársaságból alakult, és szerkezetileg és a belső normákat tekintve még mindig az. Nem csak generációs, de falu-város gondolkozásbeli különbségek is vannak. Változás csak új gondolatokkal, emberekkel érhető el, és ha ez nem történik meg hamarosan, akkor nem lesz Zsoldos-díj, nem lesznek újságok, pályázatok. Van, aki nem sajnálná a megszűnését. Én azt gondolom a fejlődés útja a változás, ha van új, életerős csapat aki felvállalja ezeket a dolgokat, akkor övék a jövő. Egyelőre azonban nincs. Ötletek, tanácsok vannak, de sem a szervezési, sem az emberi oldala nem biztosított.
Még egy gondolat: részben vicces, részben szánalmas a nem-lépünk-be-hogy-ne-befolyásoljuk-a-zsűrit. A zsűri nem része a belső avanás levlistának, fogalmuk sincs, kik és mit csinálnak. Egyedül a ZSP koordinátorral találkoznak, meg Ildivel, az elnökkel. Csak tagként biztos nem lehet velük személyes kapcsolatot építeni, olyannyira periférikus a kapcsolat. Mellesleg aki ezért lép be, az hamar ki is szokott.
De hogy lehet a conon kívül összefutni a zsűritagokkal? Mandiccsal sehogy, még az e-mail címét se igen nézi. Csák, Pusztay nem olvas blogokat, csak néha weboldalt, de előbbivel ha salgótarjáni az ember, akkor összefut, utóbbival, ha a Szefantorra megy. Sárdi a sci-fi szeminaristákat ismeri, és néha Írószövetséges rendezvényekre jár. Odó a Solariás emberkéket mindenképp, de gyanítom, képben van a legtöbb hazai reménység kapcsán. Tehát ha a gonosz akarok lenni, akkor az ezen helyeken megforduló emberek mind-mind nem nevezhetők Zsoldosra, nehogy befolyásolják valamelyik zsűritagot. Akikről persze feltételeznünk kell, hogy nem eléggé felnőttek az önálló gondolkozáshoz.
De a Zsoldos-morgás most csak kitérő, a lényeg, hogy számtalan helyen lehet résztvenni az sf közösségben, és mellesleg én örülnék annak is, ha a beszélgetésekbe többen beleszólnának, színesítve a közgondolkodást. Mintha mindig ugyanaz a tíz ember formálná, vagy csak én érzem így?