Írás és transzcendens
Ez a bejegyzés érik egy éve, nem akartam megírni, de az utóbbi időben megint több zavaró írással találkoztam.
Sok író életében vannak olyan sorok, melyeket úgy érez, mintha “valaki diktálná”. Nagyon erős töltettel rendelkeznek, pedig van úgy, hogy maguk a szavak fakók. Az olvasó érzi az erejét, bevésődik az adott mondat, vagy novella. Valami különleges történik, az író többet ad a tehetségénél - vagy épp ez a tehetség lényege: hogy csatorna, melyen átnyúlik valami más. Mindegy, minek hívjuk… megcsillan a Nirvána, felbugyog a kollektív tudattalan vagy épp az evolúciós ősemlékezet, vagy Isten-ördög világképbe rendezzük. Ezek a személytől függenek, lényegében mindenki a saját szubjektív valóságában él, milliónyi kis univerzumban.
Bármi is történik, életet ad az írásnak. De nem csak a jónak. És ez a bajom. Más, ha egy regényben kellő időben és helyen felbukkan a gonosz, és megint más a novellákban tocsogó öncélú gonoszság. Tudom, hogy most fut a Lidércfény poor gonosz varázslós pályázata, nem erről beszélek, ez csak játék. Arról beszélek, mikor az író megnyit magában egy csatornát, amit bölcsebb lenne nem tenni. Egyáltalán nem biztos, hogy visszatudja zárni. Az OPNI valláspatológiai osztálya már megszűnt, szétszórták a betegeket, pedig tanulságos lenne egy körséta.
Van olyan író, aki kényszert érez, azért hívja életre a sötétséget, aztán megrémül, bizonytalan az ép eszében és visszajelzést vár netes oldalakról, hogy minden okés vele. És mit kap? Azt, hogy milyen ügyes, és így tovább. A kommentelők csak az átütő erőt érzik, de azt nem fogják fel, hogy mire bíztatják a szerzőt. Feláll a hátamon a szőr ilyenkor.
A másik fajta író olyan spirituálisan, mint egy darab fa. Hajszolja a transzcendens élményeket akár meditációs technikákkal, akár szerekkel, miközben maga sem hisz benne. A nagy ego sajnos nem védelmi faktor, sőt.
Az olvasóról általában megfeledkezünk. Az igazán jó írás mémeket mindenképp, de talán valami többet is létrehoz a másik ember fejében. Azt gondolom, teremtés. A manapság dúló nagy önmegvalósítási lázban elsikkad az író felelőssége. Ha a görög drámákról és a katarzis jellemformáló erejéről beszélek egy ilyen novellistának, akkor értetlenül néz. És legföljebb annyit fog föl, hogy korlátoznám az ő nagy szabadságát. Pedig korántsem erről van szó.
Nem tudom… leírtam ezeket, aki erre jár, és magára ismer, az gondolja meg, mit enged önmagába. Részemről több íróval nem ülök le ilyesmiről beszélgetni. Minden alkalmat megszívtam, és nem - a szinte mindig jószándékú - személy által.
A többiektől elnézést, vissza lehet ülni a sorozatok elé.
Pislogó Said,
február 6, 2010 @ 9:43 pm
Nagyon viccesen fejezted be a gondolatmeneted. Amúgy komoly témáról van szó. És valóban, az írók többsége nem egyszerűen önkifejező, hanem máskifejező, mert vannak, akiktől inspirációt, ihletet kap a túlvilágról.
Emlékszem, úgy 10 évvel ezelőtt, mikor az egyik fantasztikus regényemet írtam, azt láttam, hogy szinte gondolkodás nélkül megíródik a regény általam. Mintha nem is én írtam volna. Aztán pontosan egy nappal a sztori befejezése előtt meglátogatott az Isten és csak annyit mondott, hogy jó lett. Vagyis meg se várta, hogy befejezzem, már átfutotta, mint első olvasó és jelezte, hogy neki megfelel.
De volt olyan is, hogy azt közölte velem az Isten, hogy azt a vázlatot, amit korábban írtam és félretettem, jó volna megírni. Mondtam, hogy amint lesz rá lehetőségem. 10 évvel később készült el a regény, de megcsináltam. És sokkal jobb lett, mint terveztem. Olyan dolgok kerültek bele, amiket csak utólag vettem észre, hogy jé, hát ez meg mi? És elkerekedett a szemem tőle, mert ilyet spontán csinálni lehetetlen, szóval ez tutira nem én voltam. De ezt inkább nem részletezném, mi volt. A lényeg, hogy láttam már sok furcsa dolgot.
És persze a túlvilági szakszellemek elég komolyan veszik a dolgukat. Volt olyan, hogy írtam egy tudományos cikket, és folyton újra elő kellett vennem, mert nem volt jó. Állandóan éreztették velem odaátról, hogy fiam, ez nem jó. Írd újra. Végül kb. 12-szer íratták újra velem azt a pár oldalas szakszöveget, mire azt mondták, most már jó. És tényleg nagyon jó lett, sokkal jobb, mint az első.
Neked csak azt tudom ajánlani, hogy ha mindenkivel megszívtad eddig - itt a Földön - a beszélgetést ebben a témában, akkor fordulj bizalommal a túlvilági szakszellemekhez. Beszélj az inspirátoroddal, szellemi vezetőddel. Érdemes.
kertesz100 Said,
február 6, 2010 @ 11:00 pm
Faludinak van egy szonett-je erősen öreg korából. Ez a szonett a sugoról szó, és azt mondja, nincsen a mi hatalmunkban, hogy bármivel is rábeszéljük a sugásra, de arra sincs hatalmunk, hogy elhallgattasuk. Nem a szerző jó, vagy rosz élete, cselekdetei befolyásolják, mi nem tudunk semmit tenni. Ő vagy van, vagy nincs, nem lehet itallal, droggal hajszolni.
És ez nem csak a költőkre igaz.
Ha súg nagyon becsüljük meg, és kössünk vele egységet, hogy hallgasson ránk néha, és akkor is jöjjön ha mi kérjük.
creideiki Said,
február 6, 2010 @ 11:43 pm
Köszönöm ezt a bejegyzést, az én tudatomba már csatornát nyitottál. Ugyanez motoszkált bennem is néhány netre felrakott írást olvasva. Sem prűd, sem szégyenlős nem vagyok, de bizonyos dolgokra nem kellene még gondolni sem, nem hogy leírni…
Huh, nagyon sokat lehetne ezt a témát vesézni, de a gondolatoknak és a leírt szónak is ereje van. A tehetség, az elhivatottság mértéke ezerféle lehet, de a legtehetségtelenebb embernek is ugyanakkora felelőssége van, mint a zseninek.
lnpeters Said,
február 7, 2010 @ 12:11 am
Drága Bea!
A blogomon adtam Neked egy kis harci feladatot…
raves Said,
február 7, 2010 @ 12:19 am
Akkor én most vitatkozni fogok, ugyanis nem értek egyet. Ám mielőtt ezt megteszem, leszögezem, hogy a direkt provokatív írásokra nem érvényes a véleményem.
Szerintem egy írónak azt kell írnia, amit diktálnak neki. Nevezhetjük ezt Istennek, Frednek, írói énnek, kreatív énnek, sötét oldalnak, akárminek, a lényeg az, hogy nem kell azon agyalni, hogy ez vajon mit okoz az olvasóban/-nak. Amikor elkészült az írás, és jó, és szól valamiről, és olvasható, akkor elkészült egy mű. És az már független az írójától. Kit érdekel, hogy ki írta? Jó vagy nem jó? ennyi.
Mondom, az eleve provokatív, eleve manipulatívan megírt anyag nem ér.
onsai Said,
február 7, 2010 @ 9:29 am
Pislogó, köszönöm, hogy leírtad ezeket, nagyon érdekes volt. Úgy vélem, a transzcendens tapasztalatok nem megoszthatóak, a másik ember csak akkor érti, ha átélt hasonlót ÉS hasonlóan simította bele a világképébe. Pont ezért mindig nagy tisztelettel hallgatom másét.
Sajnos nem tudtál segíteni. A szakszellemek kapcsán nincs tapasztalatom, de nem is lehet. Útravalóul kettősséget kaptam: egy végsőkig logikus, racionális, elemző gondolkodásmódot , és hozzá egy finomhangolású agyat, amire sok spiritiszta vágyna. Gyakran örülnék, ha csak az egyik lenne. A szabad akaratom megsértésének tartanék számos hatást.
Nincs inspirátorom sem (ha túlvilágira gondolsz), jobb szeretek emberektől tanulni. Felismerem a magasabb szinten állókat, és világnézettől függetlenül nyitott vagyok feléjük, de már kinőttem a mesterezésből, és a teljes alárendelődésből.
A beszélgetés megszívásán nem a kiröhögést vagy bármit értettem. Az írókkal nem volt bajom, csak azzal, hogy ami mögöttük volt. Merthogy az pontosan értette, mit akarok.
onsai Said,
február 7, 2010 @ 9:31 am
Kertész, átküldöd mélen a Faludi-szonettet? Vagy megadod a címét?
onsai Said,
február 7, 2010 @ 9:32 am
Crei, örülök, hogy nem vagyok egyedül a nézetemmel.
Lnpeters, köszönöm!
onsai Said,
február 7, 2010 @ 9:45 am
Raves, nem Fredről beszélek, nem a tudatalatti tehetségéről, hanem egy sokkal ritkább dologról.
Amikor a hegyről lecsorog az esővíz, eleinte csak kis ösvényt vág, majd ez mélyül. Amikor az agyunk egyik területét használjuk, egy idő után több szinapszis képződik, és gyorsabb lesz minden. Miért hisszük azt, hogy a lelki életben nem hasonló módon van?
És az olvasó… Azt gondolom, hogy minden ember testvér, és felelősséggel tartozunk minden élőért. Tudatosság.
Jud Said,
február 7, 2010 @ 10:53 am
Nem egészen értem, mire gondolsz, onsai, talán azért sem, mert egyszerre van itt szó - szvsz ritka - pszichiátriai esetekről, akik véletlenül novellaírásban élik ki magukat, írói és olvasói felelősségről (van utóbbi?), alkotói válság kezeléséről, túldimenzionált (de szép szó!) tudattalan szerkesztésről (ez az a bizonyos, “utólag vettem észre, hogy ez is belekerült” - érzés), szubjektív befogadásról (kinek a görög dráma, kinek nem), személyiségek lesarkított felfogásáról (transzcendens írók, fadarab írók, sorozatnézők, valamint meg nem értett, önjelölt művészkék)…
Kezdjük az elején.
Tudsz olyan esetről, aki pszichiátriára került, mert úgy belelovalta magát egy-egy negatív töltetű írásába? Ha nem, ez nem lehet, hogy csak távkiértékelés?
Az öncélú gonoszság megjelenése a novellákban nem lehet, hogy csak író tehetségtelenség? Egy rakat horror- és fantasynovella ilyen, tocsog a vérben meg az agyvelőben, az ember nem borzong, inkább felfordul a gyomra, az írócska meg azért ír ilyenekről, mert azt hiszi, ezzel fogja meg közönségét (az igénytelent az én szubjektív mérőm szerint sikerül is), nem pedig azért, mert ez valójában mélyen foglalkoztatja. Ez csak felszínesség.
Vagy a “szegény én” novellákra gondolsz, amiket rendszerint tinédzserek követnek el, és aztán szépen ki is növik ezeket? Pl. én is írtam középiskolás koromban verseket, és végig tudtam, hogy rosszak, talán 1-2 volt, ami elfogadható, de mivel tudtam, hogy bénák, és ráadásul nem is kezelte a rosszkedvemet (miért mindig csak ilyenkor ültem neki verset írni, nem is értem), idővel felhagytam velük. Pedig az a néhány ember, akiknek megmutattam, azoknak tetszett. Szörnyű!
A borongósság és a bárgyú spleen szinte kötelező elem minden giccsben, és hogy ez egy csomó embernek tetszik, és biztatják a szerzőt, szerintem csak kölcsönös ízlésficam.
Olyanról hallani, hogy valaki droggal, vagy alkohollal próbálkozik, hogy így “kezelje” szorongását, ötlettelenségét, tudomisén, ÉS EZ IGAZI PROBLÉMA, de hogy valaki úgy érezze, isteni (ördögi) sugallatra ír, és fennálljon a veszély, hogy begolyózzon, az, úgy hiszem, mindegy, hogy mit ír, sőt, mit csinál, a sugallatok úgyis jönni fognak, mert valami nincs rendben vele. És, esetleg tíz év múlva kiköt valami szakrendelésen, ha még lesz olyan.
De szerintem aki egészséges - azért a döntő többség az, tekintve, milyen tág határok között mozog a “normalitás” -, nem fog bedilizni a saját írásától, témájától, legfeljebb a kritikától, amit kap rá.
esőjáró Said,
február 7, 2010 @ 11:00 am
Mi az, hogy “a lényeg az, hogy nem kell azon agyalni, hogy ez vajon mit okoz az olvasóban/-nak”?? Ez a felelősség teljes elhárítása. Ha tudom, hogy amit írok, az árthat, akkor felelős vagyok azért, ha mégis leírom. Az egész nyomorult felvilágosodás meg ipari forradalom erről szól. Bedobjuk a közösbe a maghasadást meg a magfúziót, aztán, ha egy barom Enola Gay-t csinál belőle, akkor sajnálkozva vonogatjuk a vállunkat, hogy ahhoz bizony már semmi közünk.
Reményik Sándor:
Jóakarat
„Én jót akartam, – s minden rosszra vált…”
Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés;
Mellyel a szív magának ád halált,
S önnön hajába markol szaggatón
A kétségbeesés?!
„Én jót akartam.
Zephirt vetettem, – és vihart arattam. –
Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! –
S megindult alattam,
Mint a horkanó paripa, vadul.
Egy tégla nem tetszett a templomfalban,
Megmozgattam, – s a templom összedőlt.
Én jót akartam.”
Mikor eljő az ítéletnek napja,
A végső nap,
S a maga jussát minden szív kikapja,
Mikor a Bíró rátekint merőn:
Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
Egy hópehely a másik serpenyőn,
Lángtengerek közt keskeny tejfolyó.
Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
Jóakarat – elég lesz ez a szó?…
lnpeters Said,
február 7, 2010 @ 4:33 pm
“S döbbenve ismerek fel rajzomon
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.
„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé:
A szín erős, nem illik együvé.” ” - írja Arany János (Emlények)
Azt gondolom, ha van túlvilág, másféle dimenzió, ha nincs - alkotni csak ITT lehet, és a felelősség minden esetben az íróé.
rhewa Said,
február 7, 2010 @ 5:26 pm
Ha valaki ösztönösen kapcsolódni tud bizonyos információs forrásokhoz, annál inkább meg kell tanulnia bánni a képességeivel. Ha nem teszi, na akkor köthet ki a pszichiátrián.
Évek, évtizedek elméleti és gyakorlati tapasztalata szükséges ahhoz, hogy úgymond sértetlen elmével, pszichével tudjon működni.
Egyfajta kondicionálás, kontroll-mechanizmusok megtanulása elengedhetetlen.
Az írás is lehet egy ilyen mechanizmus. Abban az esetben, ha az író a nyilvánosság elé tárja az információit, valóban felelősséggel tartozhat a szavaiért; bár ezzel az erővel a világirodalom legzseniálisabb alkotásait kéne tűzre vetnünk, mondván, káros hatással vannak az emberi pszichére.
De nem véletlen, hogy ilyesmit is olvasunk. Lovecraft, Poe, akár King munkái hatalmas népszerűségnek örvendenek. Az írók által mi magunk is átélhetjük személyiségünk azon rejtett, eldugott, meg nem élt aspektusait, melyeknek társadalmi megítélése jelen századunkban és kultúrkörnyezetünkben nem épp kedvező. Sőt.
Ha egy író megformál egy “igazi gonoszt”, az nem jelenti azt, hogy ő vagy olvasója maga is azzá válna. Minden bizonnyal megvan az író képessége arra, hogy felszínre hozza a saját sötét oldalát vagy lehívjon olyan információt, aminek segítségével ezt megteheti.
Ahogy a színészek is megtanulják, hogyan kell leépíteni egy negatív karaktert a saját valódi énjükről, úgy az írónak is meg kell tanulnia elvonatkoztatni a zsebszörnyeitől, akiktől ihletet merít.
Az olvasó pedig felelősséggel tartozik saját magáért. Senki sem erőszakolja a kezébe pl. Ctulhu-t, ha mégis elolvassa, ne már az írót cseszegessük miatta, hogy szegény olvasó nem tud aludni éjszakánként.
Úgy hiszem Shakespeare-t sem vonták felelősségre Lady Machbet vagy III.Richard megformálásáért, zsenialitása évszázadok után is vitathatatlan.
onsai Said,
február 7, 2010 @ 5:41 pm
“Tudsz olyan esetről, aki pszichiátriára került, mert úgy belelovalta magát egy-egy negatív töltetű írásába?”
Nem, JudLorin, ez így hülyeség. Van, aki szkizofrén, és ez súlyosbodik. És van, akiket szkizofrénnek cimkéznek, de a valláspatológusok vakarják a fejüket, mert a személy nem az. Pl Popper egyik betege olyan srác volt, aki megbénult egy általa átélt (vagy átéltnek vélt) transzcendens élmény kapcsán. Intelligens, tiszta elméjű, jó humorú fiatalember volt amúgy.
Az a baj, hogy nem tudok semmi olyan könyvet, ahol ezeket az esettanulmányokat publikálták (de majd körbekérdezek). Popper egy nyilvános előadáson beszélt erről, ezért említem, de több pszichológus kiscsoportos helyzetben osztott meg ilyesmit, és ezt nem tehetem ki a netre.
“Az öncélú gonoszság megjelenése a novellákban nem lehet, hogy csak író tehetségtelenség?”
Nem, ezek mind jó novellák.
“Vagy a “szegény én” novellákra gondolsz, amiket rendszerint tinédzserek követnek el, és aztán szépen ki is növik ezeket? ”
Nem.
“Olyanról hallani, hogy valaki droggal, vagy alkohollal próbálkozik, hogy így “kezelje” szorongását, ötlettelenségét, tudomisén”
Ez más jellegű probléma (gondolom a vonás és állaposzorongással függ össze)
“hogy valaki úgy érezze, isteni (ördögi) sugallatra ír”
Rengeteg művész így gondolja, bár a saját világnézetén keresztül.
“és fennálljon a veszély, hogy begolyózzon, az, úgy hiszem, mindegy, hogy mit ír, sőt, mit csinál, a sugallatok úgyis jönni fognak, mert valami nincs rendben vele”
Pontosan ezért nem tettem ide egy rakat novella-linket. Szeretem az elemző elmédet, Judlorin, de nem tudunk, és nem is akarok vitázni, mert azokat az alapokat, melyekből elindult a gondolatmenetem nem adhatom ki, hiszen súlyosan megsértené más személyiségi jogait. Azokat a tapasztalatokat, melyeket később szereztem, meg nem osztom meg a netes közegben.
Csak elmondtam pár gondolatot, aki nem érti, annak jó, aki érti, az vagy ignorálja vagy nem. Senkit nem akarok győzködni.
Jud Said,
február 7, 2010 @ 6:25 pm
“bár ezzel az erővel a világirodalom legzseniálisabb alkotásait kéne tűzre vetnünk, mondván, káros hatással vannak az emberi pszichére.”
rhewa, kezdjük a Zabhegyezővel.
onsai, rendben, itt nem vitatkozom, csak azt gondoltam, szabad.
mentolosmacska Said,
február 7, 2010 @ 8:51 pm
Olvasva a véleményeket, nem véletlenül írtam anno ezt idézőjelben, mintha másoltam volna valahonnan: http://mentolosmacska.sfblogs.net/2009/05/16/regmult/
Féltem, hogy ellenséges kommentek jönnek majd, ha nyíltan leírom, hogy saját agyszülemény.
onsai Said,
február 7, 2010 @ 10:01 pm
Lehet vitatkozni, csak azt jeleztem, hogy nem tudom közkézre bocsátani a gondolatmenetem alapjait.
Macska, szép ez az írás.
Jud Said,
február 8, 2010 @ 9:25 am
Macska, szerintem jó összefoglalója annak, ahogyan rengeteg fiatal érez, nem is értem, miért féltél, hogy valaki beszól. Ha meg beszól, hát tegye, kit érdekel?
Hanna Said,
február 8, 2010 @ 10:14 am
Onsai, próbálom megfejteni a bejegyzésedet, és azt hiszem, nem azokra a novellákra gondolsz, amikor a gonosz és a gonoszság azért jelenik meg, hogy kontrasztot adjon valami pozitív morális mondanivalónak vagy alátámassza annak tételét, netán azért létezik, hogy felrázza az olvasót és elgondolkoztassa azon, milyen szörnyűségek vannak a világban és hogy ez nincs jól úgy (és szerintem a Rhewa és Jud által előhozott világirodalmi példák ide tartoznak) - hanem arra az esetre, amikor a mondanivaló maga hat negatívan az olvasóra. Mert a gonoszt számtalan formában felhasználjuk íróként, sokszor épp egy nemes gondolat átvitelére (a árnyék mélységet ad), ez önmagában nem káros.
De ha valaki olyan történetet mond el, amelynek a kicsengése szembe megy a konszenzusos erkölcsi törvényekkel, egyénre vagy közösségre romboló eszmét közvetít, attól valóban jogosan állhat fel a szőr az ember hátán. Ezt lehet kevésbé irodalmi módon (propaganda, pamflet) és szépirodalmi módon is űzni, és valóban, hatással lehet az olvasóra.
Az író felelőssége szerintem is - mit és miért akar elmondani. De úgy gondolom, amelyik író tudatosan ír egyoldalúan gonoszat (elkoptatott szó, tudom, de van, amit nem lehet eufemizálni; ha egy írás pozitív és kívánatos színben tünteti fel mondjuk a gyerekgyilkosságot, az árulást vagy a nemi erőszakot, az gonosz) - tehát nem kontrasztként alkalmazza az árnyoldalak vagy a tettek rettenetes árának megmutatására - az tudatosan választotta ezt az utat, ezt a témát, és éppen hogy nem lehet nála felelősségről beszélni.
Felelősséget csak az az író fog érezni, aki valójában értékes gondolatokat próbálna átadni, csak nem sikerül neki.
Ugyanakkor olvasón is múlik a dolog - alapvetően úgy gondolom, hogy az író mondhat akármit, ha az olvasóban nincs meg eleve a hajlandóság a mondanivalója elfogadására (egyetértés vagy egészséges empátia), akkor nem jön létre találkozásukból veszedelmes gyúelegy. Nem hiszem, hogy ha mondjuk most találkoznánk egy feketéket erősen kifigurázó és rosszindulatúan rasszista regénnyel, akkor hatna ránk és rasszistává válnánk magunk is…
Aztán ami még eszembe jutott arról, amit írtál, hogy a netes közösség sokszor olyan írásokat dicsér, amelyeket nem kéne, hogy nekem ilyen tapasztalatom nem gonosz írásokkal volt, hanem öngyilkossággal foglalkozóakkal. Volt, hogy úgy éreztem, a novella tulajdonképpen segélykiáltás, és ebben az esetben a biztatás kifejezetten káros. Vagy amikor a novella elég durván belegyalogolt olvasók lelkivilágába.
És még valami: egy írást akkor gondolok jónak, ha nemcsak a megvalósítása magas színvonalú, de a témája is elgondolkodtató, megértésre, megvilágosodásra sarkalló. Nem feltétlen vidám vagy megnyugtató, mert sokszor a szomorúság ugyanúgy pozitívan lélekformáló hatású, és a katarzis nagyon sok esetben épp abból származik, hogy a karakterek tehetetlenül sodródnak az elkerülhetetlen végzet felé.
onsai Said,
február 9, 2010 @ 8:32 pm
Hanna, sok dolgot jól látsz, köszönöm a pontos megfogalmazásokat.
Noir Intense Said,
február 17, 2010 @ 10:08 pm
“Aztán ami még eszembe jutott arról, amit írtál, hogy a netes közösség sokszor olyan írásokat dicsér, amelyeket nem kéne, hogy nekem ilyen tapasztalatom nem gonosz írásokkal volt, hanem öngyilkossággal foglalkozóakkal. Volt, hogy úgy éreztem, a novella tulajdonképpen segélykiáltás, és ebben az esetben a biztatás kifejezetten káros. Vagy amikor a novella elég durván belegyalogolt olvasók lelkivilágába.”
Viszont - egy másik szempontból felvezetve a problémát - maga a produktum nagyon is értékes lehet a társadalomnak, hiszen a példánál maradva, hűen tükrözik a pillanatnyi öngyilkossági szándékkal foglalkozó elme állapotát. Ennél jobb alapanyagot a megismeréshez nehezen lehetne adni: tökéletes és nyers projekció, ami adott esetben szakembereknek és értve olvasóknak rengeteg támpontot adhat a segítségnyújtáshoz és a felismeréshez.
onsai Said,
február 18, 2010 @ 11:02 am
Noir, te vérbeli pszichológuspalánta
Igazad van, de azért szerencsétlen egy ember is ám…
Amúgy tök érdekes az írás-önkinyírás téma. Úgy vélem, az írás egyrészt segíti a személyt a gondolkodásban (nem véletlenül ajánlják a naplóírást terápiaként), másrészt maga az alkotás öngyógyító szerepet tölt be. Viszont kérdés, hogy maga a témaválasztás visszahat-e a pszichére és rontja a helyzetet (elvégre beleéli magát az illető), vagy épp ellenkezőleg, kiírja magából a feszültséget.
ricu Said,
február 19, 2010 @ 9:50 pm
“Viszont kérdés, hogy maga a témaválasztás visszahat-e a pszichére és rontja a helyzetet (elvégre beleéli magát az illető), vagy épp ellenkezőleg, kiírja magából a feszültséget. ”
Részben kiírja a feszültséget, de mégis tovább is göngyölíti magában. Ha beleéli magát a karakterei szerepébe, elmegy skizó irányba…
Ha hajlamos rá, vagy enged a csábításnak.
Noir Intense Said,
február 19, 2010 @ 11:51 pm
Onsai: részben ezt vizsgálta az ált lélektan műhelymunkám. Az én elméletem az volt, hogy a szorongáson és a depresszión segíthet több szinten is. Pl.: a szorongó olyan szimulált veszélyhelyzetet teremthet, ami fölött tökéletes kontrolja van. Ezek alapján témától függetlenül az írás segíthet neki, HA sikeresen lezárja a jelenetet. Ha nem… na az megint csak egy izgalmas téma.
onsai Said,
február 20, 2010 @ 8:26 pm
Noir, olvastam ám a műhelymunkádat, írtam is rá egy jó hosszú kommentet, majd kiutált a blogod és elszállt. Tök érdekes a témád.
Noir Intense Said,
február 21, 2010 @ 5:20 am
Áhh, köszi! Igen, a freeblog egy ilyen utálatos dög. Ha egyszer lesz időd és kedved újra megírni a kommentet, nagyon szívesen látnám! (Akár e-mailben is: thyressarexus@freemail.hu, kisebb eséllyel dob vissza, de még mindig nem tökéletes… XD)
onsai Said,
február 22, 2010 @ 10:28 pm
Noir, majd megy e-mail, csak írok némi zh-t, meg e héten minden napra van valami beadandóm. Utána megy majd.
Noir Intense Said,
február 23, 2010 @ 12:50 am
Milyen szép az egyetem! XD Kitartás!