Sci-fi kurzus az Eltén
Pénteken volt Sárdi Margit SF irodalomtörténeti szemináriuma. A kortárs magyar SF irodalom katalógizálását végzik a diákok. A bibliográfiákba csak olyan mű kerülhet, melyet elolvastak, és alcsoportokba soroltak. A http://scifi.elte.hu oldalon nyilvános az adatbázis. (Páran majd fognak tőlem hiánypótlási kérelmet kapni.) És már láttam, hogy kiknek a papírcéduláját írta meg Margit - pl raves bloggertársét
-, nagyon furcsa élmény volt.
Bevallom kicsit sokkolt az óra, még életemben nem zártak össze csillogó szemű bölcsészlánykákkal, akik szabályosan könyörögnek egy ilyen cetlicske megírásáért. Rögtön megmoccant bennem a leendő agyturkász, és elgondolkoztam azon, hogy ezek teljesen normálisak-e? Később - jóval később - rájöttem, hogy nem velük van baj, hanem én vagyok szűklátókörű. Ami számomra sima adminisztráció, az számukra kincs. Az irodalomtörténet részévé válnak, megőrzik az örökkévalóságnak a mostani kor lenyomatát. És hatalmas alázat is, hiszen másoknak dolgoznak, egy jövő nemzedéknek, melyet nem ismernek, és mely aligha fog emlékezni rájuk.
Nem baj, rám fér a fejlődés. Némi udvariasságot is fogok tanulni, már látom, mert a csoportban van az a cikkíró is, aki a női Sf-ről írt tanulmányt. Már egy hete azon fintorgok, hogy a Galaktikán kívül e szerint nincs élet. Pl B.Kósa benne van, de Maruzs Éva sehol, noha a munkássága figyelemreméltó.
Egy Kata nevű lányka megkapta kategorizálásra Ricu Vér/vonal c. művét, kiváncsi vagyok, hogy boldogul. Remélem, nem árt meg a zsenge lelkének.
A kötelező olvasmányunk a mostani Metagalaktika, és Margit 3 cikke. Az első, az SF Műhelybeli megvan, de ha valaki át tudná mélben küldeni a Múltunk c. lap 2008/4 és az Alföld 2009/5 újságokban lévő S.M. cikket, azt nagyon megköszönném.
Majd mesélek a továbbiakról. Tényleg érdemes más karokon téblábolni, annyira más a szemléletük. Na jó, azért a sci-firől is hallani fogtok. Amúgy ha sci-fit c-vel ejtük, fizetnünk kell.
Lehet, előre rendeznem kéne a számlát…
Hanna Said,
szeptember 15, 2009 @ 7:11 am
Valaki odaadta nekik a Csodaidőket is? Csak mert az is hiányzik, a tanulmányból és az adatbázisból egyaránt.
Hackett Said,
szeptember 15, 2009 @ 8:50 am
Nem a “k”-val ejtésért kell fizetni?
Bridger Said,
szeptember 15, 2009 @ 11:32 am
Sajnos a sci-finek nem létezik rendes magyar ejtése.
1. c-vel nem jó, mert kiejtünk egy angol szót fonetikusan, amolyan Arany János stílusban.
2. k-val nem jó, mert az égvilágon semmi sem indokolja
3. szifinek ejteni nem jó, mert ez is egy öszvér: az angol fonektikus /s/ hangot már jól ejtjük, de az /ai/-t már nem, hanem /i/ lesz belőle. A szifi kiejtés kb olyan, mint a magyar match üzletlánc a-val ejtése, vagy a Shrekben a sárkányszárnyú szamár.
4. az angolszászok ugyebár szájfájnak ejtik, de ez meg magyarul hangzik hülyén, és még csak nyelvésznek se kell lenni, hogy belássuk.
Na akkor most mi legyen?
szs Said,
szeptember 15, 2009 @ 11:35 am
A szájfáj szerintem teljesen jó, utal a száj- és körömfájásra, aztán tessék összefüggéseket keresni.
A “Nőírók” cikk meg… azért remélem, annál jobban nyomja a kurzus átlaga.
acélpatkány Said,
szeptember 15, 2009 @ 2:57 pm
“még életemben nem zártak össze csillogó szemű bölcsészlánykákkal”
Srácok nincsenek is? Na oda kéne beszabadulnom, asszem hamar ordibálás lenne a vége egy szimpla eszmecserének is
Én maradik a “szkifi”-nél, de inkább “esef”.
Azért furcsa, mert nálunk Szegeden is vannak SF-es órák: volt anno a cyberpunkról a kommunikációsoknak, pszichológia&fantasztikum a pszichón, képzelet és valóság [ez olyan tudomány a fantasztikumban] áltművként a tétékán, meg a vallás&fantasztikum a bölcsészeknek a tallástudosoktól. Utóbbira jártam 4 félévig. Kis szeminárium volt az is (még mindig az, csak már nem arra a karra járok), referátumokból állt, de mind nagyon patentul összeszedett. Abból nőtt ki egy nagyon jó kis csapat, meg egy tudományos igényű projekt, ami már lassan egy éve megtorpant az utolsó stádiumban… Csak ugye mi periférián vagyunk.
Szval nem csak az ELTE körül forognak a dolgok
raves Said,
szeptember 15, 2009 @ 3:02 pm
szkifi és kész
“És már láttam, hogy kiknek a papírcéduláját írta meg Margit - pl raves bloggertársét
-, nagyon furcsa élmény volt.”
Öööö… ezt nem értem. Ez miért jó nekem? Vagy miért nem jó?
acélpatkány Said,
szeptember 15, 2009 @ 3:28 pm
Ja, az nem “tallástud” hanem “vallástud”.
raves: majd felkeres biztos valami kedves bétékás hölgyike
Látod, ezért akarok én is írni, hogy bekerüljek a bibliográfiába, és kedves csillogószemű bölcsészlánykák faggassanak
raves Said,
szeptember 15, 2009 @ 3:53 pm
acélpatkány: ójeeeee!
keressenek csak. Nem bújok el
onsai Said,
szeptember 15, 2009 @ 6:09 pm
szs:
Hackett.. de, a K a főbűnös… Most hirtelen kimondtam, és élből úgy ejtem. Tudom már… majd mutogatok!
Bridger, köszi a kifejtést. T-vel Egy pillanatra t-vel olvastam a nicked, és megállt bennem az ütő, hogy erre tévedő csoptárs vagy…
Margit amúgy csak ezt tiltja, a többi mehet. Részemről megpróbálkozok az esef-re való átszokással, hátha… (”nem gondolok a fehér elefántra, nem gondolok a fehér elefántra…̶
onsai Said,
szeptember 15, 2009 @ 6:19 pm
Raves, öregem, honnan tudjam, neked mi a jó?

Mindenesetre élsz… és én mégis könyvtárcetliken látlak…
Nagyon megszoktam, hogy csak tiszteletreméltó hullák hagyatékát listázzák.
Tudom, már, halála után az összes kedves bloggertárt sziveskedjék rám hagyni a kiadatlan műveit…
Öreg napjaimat irodalmi hiénaként fogom tölteni. Ha megláttok, jön utánam a kaszás is…
Vaszilij Said,
szeptember 15, 2009 @ 6:31 pm
Ó, hogy én ezen mennyit gondolkodtam… Hogy ejtsem a sci-fit, hogy ne nézzenek hülyének. Lehet, hogy ezt is magyarítani kell, amúgy “nyaktekerészeti mellfekvenc”-módra, és lehetne a scifiből tufa.
onsai Said,
szeptember 15, 2009 @ 6:36 pm
Hanna, de pont szó volt a CSI-ről, se a szemináriumnak még nincs meg a 3. kötet. Meg mondták, hogy Eta tavasszal az 5. pódium vendége lesz. Itt is volt rajongója
Acélpatkány, az sf- vallás kapcsolatáról van valami anyagod, egyetemi jegyzeted?
acélpatkány Said,
szeptember 15, 2009 @ 7:16 pm
Jegyzetem nincs, ez amolyan barátias óra volt. Majd megnézem a héten h mit tudok neked összekaparni (saját referátumok, ppt-k, pár idevágó cikk)
(Egyébként pont Dick volt az egyik fő téma, róla van egy kötetre való anyagom - csak azért mondom, mert most az az antispam)
onsai Said,
szeptember 15, 2009 @ 7:23 pm
Tök jó! Köszi szépen!
Jövök egy sörrel. (na jó, gyümölcslével… el kéne már rontani téged̷
Bridger Said,
szeptember 16, 2009 @ 6:40 am
A tufa se jó, mert bár viccesen hangzik, nincs kapcsolatban az irodalommal, inkább a “Magyarország domborzata és vizei” jutnak róla eszemb
Az esef viszont tetszik. Pecsét ráütve.
Onsai, mi ez a t-s dolog? És miért tiltja Margit, hogy egymás blogját olvassátok?
Bridger Said,
szeptember 16, 2009 @ 6:42 am
Ja, a csillogó szemű bölcsészlányokat vállalo
És én nem pont az ordibálásra gondoltam velük kapcsolatban
Trill Said,
szeptember 16, 2009 @ 10:50 am
Acélpatkány: Jelzem, én sci-fiből (c-vel!
) írtam a szakdolgozatomat Szegeden. Igaz, kisebb tűkeresés volt a szénakazalban, hogy konzulenst találjak hozzá. De a védésbe nem is igen próbáltak belekötni…
Onsai: Várjuk a további beszámolókat! Izgalmasnak ígérkezik. Főként a résztvevők pszichológiai elemzése érdekelne…
Azzal már megbékéltem, hogy nem vagyok normális, mert szeretem a sci-fit, de mások miért foglalkoznak a témával?
Chelloveck Said,
szeptember 16, 2009 @ 12:02 pm
Ha úgy vesszük, én is abból írtam a szakdolgozatomat - a Szép új világból és A Kék Hold Völgyéből, a filozófia tanszéken, Egerben. Sci-fiből szakdolgozatot írni király.
Bridger Said,
szeptember 16, 2009 @ 6:15 pm
Ha már itt tartunk, én is sci-fiből írtam, és micsoda véletlen, Chellovek, én is Egerben. Bradburyről szólt a szakdoga, Dolmányos Péternél írtam, Tóth Tibi volt az opponens. Te kinél írtad?
Bridger Said,
szeptember 16, 2009 @ 6:16 pm
Ja, bocs. A filó tanszéken nem sok tanárt ismertem…
Chelloveck Said,
szeptember 16, 2009 @ 9:19 pm
Hoppá!!! Nem mondod! Tóth Tibi engem is tanított!!!
Mikor végeztél?
Na várjál, nem eszik olyan forrón, ugyan nekem a “konzulensem” egy filós faszi volt, a nevére már nem emlékszem, úgy nézett ki, mint Sir Anthony Hopkins, de az angol tanszékről hívtam az irodalom tanárnőmet “opponensnek”, Grezsu Katit. Ismerted?
Nekem viszont ez a Dolmányos Péter nem ismerős.
Most nagyon hülyén fogsz nézni, de nekem Ortutay volt a példaképem.
onsai Said,
szeptember 17, 2009 @ 5:22 pm
Ezek az sf-es szakdogák össze lettek gyűjtve valahol?
Trill Said,
szeptember 17, 2009 @ 6:23 pm
Onsai: Nem tudok róla. Az enyém legalábbis nem. Egyszer tartottam belőle előadást a Szefantoron, akkor nagyon dicsérték.
Egyébként konkrétan a Szárnyas Fejvadászból írtam, bármely filmnél alkalmazható filmelemzési szempontokkal. Külön fejezet volt a sci-firől, mint műfajról. A “fedőtéma” filmklub szervezése volt, ami azért annyira nem is volt fedőtevékenység, hiszen két évig vezettem egy sci-fi filmklubot Szegeden.
rhewa Said,
szeptember 18, 2009 @ 5:30 pm
Tudok két varázsszót: tudományos-fantasztikus. Csak így, szépen, magyarul. ( aki most kötözködni kezd velem a fantasztikus szó a görög eredetijét illetően, az lóg nekem egy citromos sörrel! )
onsai Said,
szeptember 18, 2009 @ 5:46 pm
Hm, emberek… közzé kéne tenni a neten az utókornak. Részemről tök kiváncsi vagyok rájuk. Mi lenne, ha vennétek a bátorságot, és elküldenétek lnpetersnek a scifi.hu-ra?
Részemről még csak egy felszínes szemináriumi dolgozattal járultam hozzá az sf naggyá tételéhez, és az is az “erotika ábrázolása a kortárs magyar Sf”-ben nevet viselte. De tudjátok, mit? ha legalább 3 dolgozat fölkerül, én is megosztom a közzel…
SFblogs Top 10 bejegyzés és keresés – 2009. szeptember @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin Said,
október 4, 2009 @ 4:29 pm
[…] Becstelen Brigantik film ismertető @ bellamaria Stargate Atlantis 5. évad @ Dzséjt A brit fantasztikum régen és most @ Hackett Star Wars Revisited @ Dzséjt Nekem tetszik a Defying Gravity @ Sheenard Rossz a magyar SF? Itt a megoldás! @SzS Sci-Fi kurzus az ELTÉ-n @ Onsai Sorozatok sorozatban @ Sheenard Új Galaxis 14 @ SFinsider Matyi Dezső, az Alexandra tulajdonosa a kínai hamisítók szintjére süllyedt @ Merras […]
DAnna Said,
október 14, 2009 @ 8:37 pm
HAH! Én könyvtárosoknak fogok előadást tartani a netes RPGről, mint szubkultúra teremtő közösségről.
Kadmon Said,
október 19, 2009 @ 8:40 pm
Öhm, scifi: valamikor a 70-es évek végén (80-as elején?) a Galaktikában írták, hogy tartottak egy szavazást, és a “fanti” (mint a “fantasztikus” rövidítése) lett a nyertes. A jelek szerint ezt nem sikerült meghonosítani
Az egyik csillogó szemű bölcsészlány az fiú, csak hosszú a haja. (És még blogol is itt: http://labyrinthoftime.blogspot.com/ )
A Vér/vonal kategorizálásához meg sok szerencsét! Azér’ kíváncsi vagyok ám, mit hoz ki belőle
ricu Said,
október 21, 2009 @ 1:24 pm
Én is!