Relax

Tíz perce lemondtam az Avana alelnöki posztjáról. Döbbenetes, hogy mennyi közhelyet tudok, de szerencsére van némi öncenzúrám és cinizmusom, hogy ezeket ne adjam elő. Nem balhé okán távozok, és nem is az sf állítólagos zombiszaga riaszt el, hanem eljutottam a magánéletem azon (anyagi) pontjára, amit már nem tudok megoldani. Gyanítom, az emberi teljesítő-, és tűrőképesség határán túl voltam eddig is.

(Aggódást nem kérek. Különösebben nem hiszek a horoszkópokban, de érzem, ahogy mászik elő a személyiségem sötét oldala. A skorpiók nem rinyálnak egy sarokban, és nem sajnáltatják magukat, hanem szétverik maguk körül a létet. Amilyen erősen képes vagyok építeni, úgy rombolni is. Isten irgalmazzon ellenségeimnek, és adjon türelmet a barátaimnak. Én megújulok, de ők?)

Netem nem lesz itthon, úgyhogy az éjszakákat nélkülem kell töltenetek. Ez a blog fennmarad, bár ritkán járok majd erre, inkább csak hírt adok publikációkról vagy felteszek kritikát. A mélt se fogom gyakran elérni. A telszámom megváltozik, majd az iwiwes adatlapomra kiírom az újat.

Különös érzés a netes énem kinyírása, de biztosíthatok mindenkit, hogy élőben megmaradok. A kedves íróismerősök el tudnak érni lektorálás, szerkesztés kapcsán. A pesti amatőr írok meg átélhetik a retro-érzést: ha novellát szeretnének korrektúráztatni, akkor élőben megtalálnak pl a meetupokon/galaktikás klubesteken. Nyomtassák ki, és leülünk egy sarokba vele. Regényeket már csak anyagi ellenszolgáltatás fejében tudok vállalni.

A Zsoldos díj jobbá tétele ügyében vagy a nevezések kapcsán már ne hozzám forduljatok. A gyulai con szintúgy kiesik. Még sose hagytam ott úgy semmit, hogy ne lett volna átmenet. De gyanítom, nem vagyok nélkülözhetetlen, és nem is szeretnék az lenni. Amúgy javaslom mindenkinek az avanás belépést, mondjuk csak egy próbaévet. Teljesen megváltozik a szemlélet, minden más belülről. És most amúgy is nagy dolgok történnek a con háza táján, egy erős sf összefogással országos ismertség lehet. Tegyetek érte, gyerekek.

Pénteken volt Sárdi Margit SF irodalomtörténeti szemináriuma. A kortárs magyar SF irodalom katalógizálását végzik a diákok. A bibliográfiákba csak olyan mű kerülhet, melyet elolvastak, és alcsoportokba soroltak. A http://scifi.elte.hu oldalon nyilvános az adatbázis. (Páran majd fognak tőlem hiánypótlási kérelmet kapni.) És már láttam, hogy kiknek a papírcéduláját írta meg Margit - pl raves bloggertársét -, nagyon furcsa élmény volt.

Bevallom kicsit sokkolt az óra, még életemben nem zártak össze csillogó szemű bölcsészlánykákkal, akik szabályosan könyörögnek egy ilyen cetlicske megírásáért. Rögtön megmoccant bennem a leendő agyturkász, és elgondolkoztam azon, hogy ezek teljesen normálisak-e? Később - jóval később - rájöttem, hogy nem velük van baj, hanem én vagyok szűklátókörű. Ami számomra sima adminisztráció, az számukra kincs. Az irodalomtörténet részévé válnak, megőrzik az örökkévalóságnak a mostani kor lenyomatát. És hatalmas alázat is, hiszen másoknak dolgoznak, egy jövő nemzedéknek, melyet nem ismernek, és mely aligha fog emlékezni rájuk.

Nem baj, rám fér a fejlődés. Némi udvariasságot is fogok tanulni, már látom, mert a csoportban van az a cikkíró is, aki a női Sf-ről írt tanulmányt. Már egy hete azon fintorgok, hogy a Galaktikán kívül e szerint nincs élet. Pl B.Kósa benne van, de Maruzs Éva sehol, noha a munkássága figyelemreméltó.

Egy Kata nevű lányka megkapta kategorizálásra Ricu Vér/vonal c. művét, kiváncsi vagyok, hogy boldogul. Remélem, nem árt meg a zsenge lelkének.

A kötelező olvasmányunk a mostani Metagalaktika, és Margit 3 cikke. Az első, az SF Műhelybeli megvan, de ha valaki át tudná mélben küldeni a Múltunk c. lap 2008/4 és az Alföld 2009/5 újságokban lévő S.M. cikket, azt nagyon megköszönném.

Majd mesélek a továbbiakról. Tényleg érdemes más karokon téblábolni, annyira más a szemléletük. Na jó, azért a sci-firől is hallani fogtok. Amúgy ha sci-fit c-vel ejtük, fizetnünk kell. Lehet, előre rendeznem kéne a számlát…  

A minap megnéztem, hogy miket írtam tavaly tavasz óta. Muszáj vezetnem, mert még a novellák címére sem emlékszem, nemhogy a tartalmukra. Ahhoz képest, hogy nem értem rá írni, egy regény meg kb tíz novella szárad a lelkemen. Érdekes módon a novellák fele szépirodalom. Van két költő ismerősöm, akik - bár egymást nem ismerik - évek óta csendesen mondogatják, hogy a sci-fi számomra csak flört, szépíró leszek. Szerintem életre szóló szerelem, de most elbizonytalanodtam. Már hetekkel ezelőtt kértek egy SF-t, de folyamatosan ugranak be a non-fiction témák. Sőt, megírtam életem második önkéntes versét. Tudok verset írni, csak épp utálok. Ha kapok egy témát, meg határidőt, akkor bármit szavakba öntök. Nem tudom, mit csinál normális ember egy gimnáziumban, mi - lányok, fiúk - rengeteget írtunk. A banda verset, mert hát mindenki költő meg színész akart lenni (azóta utálom a szabadverset, és a bölcsész-stílt. Valami borzalmas nagy dózisban.), én meg vígjátékot, hogy az egyik barátnőmet összehozzam egy felsős fiúval. Meg persze támogattam írói fejlődésüket azzal, hogy kiröhögtem a szóvirágokat. Amúgy csak a felsős fiú lett színész. A többiek álmai megkoptak az évek alatt, ha jól tudom, írni sem írnak.

Bár lehet, hogy csak nem tudom. A versírás magányos dolog, és túl őszinte is. Míg a próza mögött megbújik a szerző, addig a jó vers olyan mértékű önkitárulkozás, mely csak akkor hiteles, ha meghalt az illető. Igen, nekem egy költő legyen halott. A többi csak póz vagy játék. (lnpeters most hördült fel, és fordult le a székről. Na jó, árnyalom: Fodor Ákos és ő életben maradhat.)

Az írókörös táborban volt egy apróság, melyen azóta sokat gondolkoztam. Ki hogyan ír? - ez volt Botond kérdése a néphez. (Később kiderült konkrétan a szinopszisra gondolt, de nekem másként tették föl). Kevés időm van, így csak kész novellával, sőt regénnyel a fejben ülök le írni. Míg kialakul bennem a cselekmény, nagyon bevonódok érzelmileg. Simán megsiratom pl a gonosz halálát. Emlékszem egy kínos pillanatra. Metrón utaztam, és újra és újra átgondoltam ugyanazt a jelenetet. Aztán rájöttem, mit kell a szereplőnek kimondani. És kimondtam. ”Térdelj le, és imádd az Istenedet.” Hát… ledermedni ennyi embert még nem láttam.

A második kör, mikor leképezem nyelvi szintre - vagyis írok. Egyszerűen lenyűgöző a nyelv. Olyan szinten elbűvöl a hajlékonysága, hogy a fenét érdekli a karakter, szinte érzelemmentesen írok, maximum egy szép kép tud lázba hozni.

A hamadik kör a javítás. Szervező memóriám van - ez azt jelenti, hogy amit leírok, azt elfelejtem. Mindig nagy élmény egy írást elővenni később, sokkal élesebben látom a hibákat. Persze a felejtés kapcsán is vannak vicces helyzetek. Nemrég felhívott valaki, az egyik novellámról beszélt. Aztán megkérdezte, hogy mitől látom ilyen negatívan a világot. Kotortam az agyamban. Mit tud, amit én nem? Fél percbe telt, mire leesett, hogy még mindig az irományról beszélünk, ahol nem volt happy end.

Sokat tűnődöm, hogy lehet megírni pl egy regényt úgy, hogy nem látja az ember előre. Sőt, a novellát talán még nehezebb. Ott minden mondat egy tégla, és ha nem passzol pontosan, az egész düledezik. Most írok egy regényt, de annyira képlékeny, hogy csak a csomópontokat látom, és ez zavar. Ahogy olvasom az írós blogokat, látom, van, akinek a mozaik módszer jön be, van aki spontánul ír. Mindkettő lenyűgöz, így sokkal nagyobb szellemi erőfeszítés egy egységes regényt alkotni.

No, elfogyott a söröm, és mivel nem bízom benne, hogy a második olyan szép tapasztalatokhoz juttat, mint kissg-t, így ágybateszem magam. Máskor majd még mesélek.