Relax

Tűnődtem, mit írjak a Szeged melletti sci-fi táborról…

Részemről szintlépés, hogy elmentem - családdal. Már egy éve tervezem (győzködöm magam). Ahol szervező vagyok, ott semmilyen körülmények között nem mutatom meg a magánoldalamat, túl intim nekem. Néha évekig nem is tudják, hogy van gyerekem stb. Úgyhogy fejlődök… Most jól összeintegráltam az anya-szervező almoduljaimat. Hát… még gyakorolni kell, nagyon frusztrált…

Elsőre a családos szoba is zavart, mikor kiderült, hogy nem anyák, hanem apák és fiaik. A férfiak sokkal kevésbé toleránsak a gyerekzajra, én pedig utálom, ha valakiből sugárzik a feszültség. De nem volt baj, ezek rendes apucik voltak. Egyik éjjel ugyan felébredtem, hogy agyak vannak a szobában. Nagyon fura érzés, mikor tudod, hogy ki álmodik, noha nem moccan.

A gyerekek persze teljesen másképp viselkedtek, mint szoktak. Nem kellett lövészárkot ásnom a két nagyobb közé, ellenben a teljesen önálló kicsi folyamatosan rajtam lógott. Micsoda dramaturgiai érzéke van… mindig a legrosszabbkor jött pl mikor sheenardnak a súgó papír kellett. Még sose láttam sheenardot szorongani…

A csoportos darab egy vásári komédia volt, Rhewa jól alakított. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mennyire meghatározza itt a női szereplő a többiek játékmódját. Rhewa tökéletesen alakította a vicces, vásáros színházak stílusát. Kihozta a poénokat, jól összejátszott a többiekkel.

De ez a darab nem (csak) erről szól. Egy tökéletes katarzist ki lehet vele váltani  a közönségből. Ha Vargáné eljátsza mimikával azt, hogy ártatlan és megalázott, és egy naívabb erotikát sugároz, akkor minden férfiszereplő közöségessé - sőt kéjsóvár gonosszá - válik mellette eleve a szövege miatt. Az éles kontraszttól a leütések erkölcsi igazságszolgáltatássá válnak, a végmonológok megtisztulást hoznak.

Hm… bár ez nem amatőr gárdának való feladat.

Érdekes volt még a gyereknép is. Meséltem Botondnak, és utána volt kamasz, aki kérte, hogy neki is. Néhányukban olyan szomjúság volt a spontán mese után…

Beszélgettem éjjelente a felnőttekkel is. Őrzök pár csodálatos pillanatot. Iszonyúan feltölt, amikor valaki a sorsáról mesél. Ilyenkor annyira egyszerűvé válik a valóság. Felragyog valami más. Simone Weil azt írta, hogy a természet, a szertartások, és a másik ember az, akiben meg lehet látni Istent. És tényleg így van, bár mindegyikben más arcú. Legjobban az utóbbit szeretem.

Szombaton elnéztem Gödöllőre az írókörös táborba. Egy kollégium kis nappalijában ült a nép a laptophalmok felett. Nagyon érdekes gyakorlatok voltak. A vendégnek kötelező előadnia. Hallottam Hackett mellédumálásnak a végét az írói módszereiról - szerintem nincs is neki, csak értelmesen néz -, és JudLorin előadását a szinopszisírásról.  Kiderült más, mint a vázlat, és az is mi legyen benne, mi nem. Külföldön vannak galád kiadók, akik csak az első mondatot olvassák el.

Ez nagyon megragadott, rögvest fel is idéztem pár kedvenc első mondatomat: “Oregon admirális nem volt jó ember, ez nem szerepelt a munkaköri leírásában.” / “Péntek este volt, így hát felvágtam az ereimet; olyan szokássá vált ez, mint a WC fedél lehajtása vagy a papucs az ágy mellett.” / “Ahogy megláttam a tömeget, megértettem, miért nem engedélyezték a Lánchídon a tüntetést: féltek, hogy leszakad, hiszen minden tüntető száz kilogramm felett járt.”

Imádom az első mondatokat… mostanság a Karcolatos antológiában olvastam a legjobbat: “Mióta Ági belépett az életembe a szavak lerövidültek.” (Kondás Gy: A tolvaj) Nagyon megragadott. Igaz, a második már rögvest csalódás volt, ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

Egy gyakorlatot én is megcsináltam. Kikotortam a legrosszabb párbeszédet az egyik kéziratomból és átírtam. Hát… marha nehéz úgy, hogy ugyanaz az info benne maradjon, és még az érzelmi töltet se változzon, csak érdekesebb legyen. Azt hiszem, nagyon tanulágos volt, előszedem a többit is. A műhelyeseknél szabad végződés volt, hiszen csak játszottak. Nagyon vicces megoldások születtek, kiválóan szórakoztam. Rengeteg tehetséges ember volt egy kupacon, és ez ritka élmény.

Mivel muszáj volt, én is tartottam előadást, bár szerintem ez erős eufemizmus az “utálok papírról olvasni, nézzetek bele és kérdezzetek” stílusomra. Össze-vissza csapongtunk, mászkáltunk az agyamban. Részemről jól szórakoztam. Szóba került az MHC alléltól kezdve a férfiak szakálla bejön-e evolúciósan, meg a kedvencem, hogy ki némul meg, ha fejbevágják és ki nem.

Utána Kadmon regényekről mesélt, majd Hackett kivitt a vonathoz. (Köszi!) Persze a hatvani vonat öt perccel később ért Rákosra, így éjjel egy órát várhattam a szolnokira. De nem baj, jó nap volt, megérte.�

Loptam egy kis netet itt a Szefantoron, és körbenéztem a hálón. Láttam, hogy beindult a www.pulpfiction.hu oldal, melynek nagyon örülök. Másfél éve nem publikáltam. Nagyon megtisztelő volt, hogy felkértek a Rost első szerzői közé, és meglepődtem, hogy rögtön az első számba beválogatták a Bioüzemmódot. Az ötlet alapja amúgy a jelen.

Acélpatkány kartárs új körjátékot szabadított ránk. 7 blogot kell megnevezni, melyet olvasunk, szeretünk. Hát lássuk mit olvasok rendszeresen (amit ő még nem sorolt fel):

1. Bellamarika: mert olyan ízesen ír

2. Fairylona: a hangulata miatt

3. szs, mert jók a meglátásai

4. balfrász, mert szórakoztató

5. Hanna, mert tanulságos

6. sheenard, mert mindig csatangol valahol

7. Raves, mert lökött

A fiúknak természetesen rózsaszínben küldöm… És nem hagyok a blogon üzenetet, mert a, neveletlen vagyok, b, balfrász lecsap.

Az ember 30 fölött nem megy élő szerepjátékra, karddal rohangáló őrültek közé. Ám ha barátnője a Foedus szervezője, és a kölkei fölbújtják az én (jó édes) kölkeimet, akkor mégis megesik, hogy elmegy a nagy nettelen, áramtalan, ám mókusgazdag kósdi erdőségbe.

A kulcsosház egy domboldalon állt, a tisztás  másik felén egy fedett terasz-féle volt, melynek tetejéből két pele kiváncsiskodott le Aziszra, a zsugori dzsad kocsmárosra. A Repedt Fazék Fogadó megnyitására gyűlt össze a nép. Harci játékok, dalnok, és máguspárbaj, no meg házi mézsör is volt. Éjjelente egy vérmedve, meg pár szellem is bekevert. Jómagam némi esti főzésen kívül a lábamat lógáztam, és egy fa alatt szunyáltam. Vándorfodrászt játszottam. Mikor ráéreztem a helyi igényekre, egész jól beindult az üzlet. A legtöbb srácnak derékig érő haja volt, és szivesen adtak pár rezet a kibontásáért, meg némi körömvágásért. Közben kidühöngték magukat, hogy kizsebelték őket. Szörnyű, milyen világban élünk.

Ha tudnák, milyen nehéz volt… Ezentúl becsülni fogom a zsebtolvajokat. Kemény munka belépni ám a másik személyes terébe úgy, hogy ne vegye észre. Ráadásul jelentéktelennek maradni, hogy ne emlékezzen, ki volt mellette, se játékban, se élőben. Szemérmetlen zsebeléseket tartottam. Legjobb pillanat az volt, mikor Zita barátnőm - aki egy kereskedő NJK-t alakított - odahajolt hozzám suttogva, és közben lemetszettem az övéről azt a pénzes zacskót, melyben az aréna harci fogadásai voltak. Két perccel utána a budiról egy kilométerekre elhangzó döbbent üvöltés: BEAAAA!

A gyerekek is jók elvoltak. Anna mint gyógyító lányka kötözött, és szedret, zöld mogyorót árult, aztán burkolt fegyveres harcban kihívta a huszonéves srácokat. Peti meg apródként dolgozott, és ha unatkozott Goldenlane könyvet olvasott.

Vidáman hangzik mindez, de valami döbbentes, mennyire csoportterápia-szerű egy ilyen játék. Ésszel el tudja különíteni az ember, hogy a benne dúló vihar a karakteré, de érzelmileg nagyon nehezen. Lopásaimmal akaratlanul összeugrasztottam egy csomó embert. Mondtam a KM-eknek, hogy leleplezhetik és meglincseltethetik a karakteremet (mindent az írói fejlődésért…), a bűnbakképzés ugyanis isteni béketeremtő eszköz. De nemet mondtak, mert a játék kihat az életre is - ők már tudták. Megoldották másként. Ide jövök tanulni, ha egyszer indulatáttételt stb kell megértenem a suliban…

A játékosok közül háromnál a kellemes humorérzék is feldobta a live-ot. Volt, hogy egymás rabszolgái voltak, showműsorként előadva a gereblyézést; volt, hogy szuicid ork támadást hajtottak végre (”a csiga gyorsaságával, a nyúl bátorságával, és a láma eszével”) és berontva a nép közé megölték - egymást.

Nagyon jól éreztem magam, ha jövőre lesz ilyen, megint viszem a kölköket. Még talán Botondot, a legkisebbet is, akit most biztos, ami biztos anyámra bíztam a génkészletem megőrzése végett.