Van igazság abban, amit mond.
Nekem sajnos az internet ahhoz kell elsősorban, hogy fenn tudjam tartani a kapcsolataimat azokkal az emberekkel, akiktől most nyáron több száz kilométer választ el.
De igaza van, bele lehet hülyülni az internetbe. Ha az embernek nincs valódi élete.
Acélpatkány, te a jó oldalát használod a netnek. Én a múltkor ráébredtem, hogy nem járok az utcában senkihez, pedig itt vidéken ez szokás, meg talán illene is. Mondjuk, nincs is, akivel közös érdeklődés lenne. (A barátok Pesten maradtak.)
Ilona, a Lux-osra is gondoltam… Ha megnézed a mesterkurzus.hu-t, akkor a webboltuknál is fent van pár részlet, azok is érdekesek. Lehet, meveszek majd pár könyvet.
Az autós hasonlat nagyon szerencsétlen volt. Az autózás nem hozott az emberek életébe új kommunikációs formákat, míg az internetnek ez a lényege.
Másrészt, ahogy egyesek elvesztenek barátokat az internet miatt, mások így ismernek meg új barátokat, közösségeket, akikkel a való életben is találkoznak.
Nyilván nem normális, ha valaki éjjel-nappal a számítógép előtt ül, de az se normális, ha állandóan tévézik, sőt, az sem, ha folyton olvas.
Az autós hasonlat valóban marhaság volt. A net egésze más. Megváltaoztatja a gondolkodást sokkal jobban, mint az, ha beülök az autóba. S igen, bele lehet hülyülni ennyire.
De sajnos a mostani öregek sem emberek már annyira, mint Popper Péter nagyanyja volt. Már ők is egy olyan korban éltek, ahol az emberséget megőrizni borzasztó nehéz volt, s egyre nehezebb lesz, ahogy a világban egyre több lesz a “mű”bármi.
acélpatkány Said,
július 11, 2009 @ 11:24 am
Van igazság abban, amit mond.
Nekem sajnos az internet ahhoz kell elsősorban, hogy fenn tudjam tartani a kapcsolataimat azokkal az emberekkel, akiktől most nyáron több száz kilométer választ el.
De igaza van, bele lehet hülyülni az internetbe. Ha az embernek nincs valódi élete.
fairylona Said,
július 11, 2009 @ 7:01 pm
Érdekes… Jó, hogy idetetted ezt, mert így megnéztem, hogy mi van még fönt. A Lux Elvírás video az nagyon nagy.
onsai Said,
július 11, 2009 @ 7:55 pm
Acélpatkány, te a jó oldalát használod a netnek. Én a múltkor ráébredtem, hogy nem járok az utcában senkihez, pedig itt vidéken ez szokás, meg talán illene is. Mondjuk, nincs is, akivel közös érdeklődés lenne. (A barátok Pesten maradtak.)
Ilona, a Lux-osra is gondoltam…
Ha megnézed a mesterkurzus.hu-t, akkor a webboltuknál is fent van pár részlet, azok is érdekesek. Lehet, meveszek majd pár könyvet.
adeptus Said,
július 11, 2009 @ 8:20 pm
Az autós hasonlat nagyon szerencsétlen volt. Az autózás nem hozott az emberek életébe új kommunikációs formákat, míg az internetnek ez a lényege.
Másrészt, ahogy egyesek elvesztenek barátokat az internet miatt, mások így ismernek meg új barátokat, közösségeket, akikkel a való életben is találkoznak.
Nyilván nem normális, ha valaki éjjel-nappal a számítógép előtt ül, de az se normális, ha állandóan tévézik, sőt, az sem, ha folyton olvas.
DAnna Said,
július 11, 2009 @ 9:17 pm