Írók, könyvek, csevegések
Érdekes volt a Könyvhét szombati napja. Szerencsére az eső csak néha nézett be dedikálni. Elsőként Csepregi Tamással irattam alá a Szintetikus álom c. novellás-kötetet. Beleolvastam, nagyon ígéretes. A 2010. évi Zsoldos nevezésbe kerül bele, pár szót váltottunk a lehetőségekről, aztán átadtam őt az érkezőknek. Utána Dörnyei Kálmánnal és mosolygós szerkesztőnőjével ültem le egy órára. Az Athenaeum Kiadónak ez az első kalandozása az SF felé, ha beválik A 26-szor klónozott Nordy Fox, remélem, sok jó magyar sci-fit olvashatunk általuk. Megbeszéltük a lehetőségeket, a Zsoldos-nevezést, a hazai oktatás helyzetét. Közben a Szíriusz Klub meghívta író-olvasó találkozóra Kálmánt, aki húzódozott, de Brigi (a klub vezetője) meggyőzte, ne aggódjon, majd ő beszél helyette is, ha kell.
Valószínűleg a Hungaroconra is jön a szerző, úgyhogy, aki nem ismeri, majd ott is találkozhat vele.
Antal Józsinak megjelent a Justitia című könyve, amit női olvasóknak is ajánl (sőt első aláírását is egy nőszemélynek juttatta!). Nagyon meghatódtam, hogy leereszkedett a szintünkre, így megsúgtam neki, mit látok a konyhaablakból. Míg dedikált, Sárdi Margittal beszélgettem. Jól halad a zsűrizéssel, meg is mutatta, hogy a táskájában épp Új Galaxist hord. Tetszettek neki az írások. Szó esett a kis példányszámú magánkiadásos szerzőkről; pár dolgot mondott, ami elgondolkoztatott. Szóba került Ricu vagyis ERIC ASVAK Vér/vonal című kötete is. Margit nagyon kedvesen felajánlotta, hogy a sci-fi szeminárium keretében írnak majd a könyvről a diákjai. Szaván is fogtam, mivel épp megjött Ricu és párja a múzeumból. :) Át is adták nagy örömmel a recenziós példányt. (Ma megnéztem a szeptemberi órákat, és felvettem a Margit kurzusát, úgyhogy rettegjetek….) Udvari Mátéval , az egyik Arcképcsarnokos pályázóval is összefutottam, örültem neki nagyon. Sayeddel meg egyszer le kéne ülnünk kibeszélni a férfinépet…
Azután a Tuan Kiadó standjánál felébredt a Főnix, vagyis elindult útjára Gere Richard Dreamworld világa Sheenard első kötetével. Sokan voltak rá kiváncsiak, és persze sok író is jelen volt. Még szerda tájékán megvettem a könyvet, pihentető volt olvasni két vizsga között. Ricsivel beszélgetve sikerült Hematithnak lelőni a regény végét (sorry). Megnéztem ám, ki a titokzatos Szabó Zoltán, akiről azt lehetett eddig tudni, hogy rendőr, és úgy került a DW környékére, hogy Tündének ellopták a pénztárcáját. Úgy hírlik, nagyon jól ír, kiváncsi vagyok rá.
A Galaktikánál dedikáltattam Kasztovszky Bélával a Grint, mert eddig mindig elfelejtettem elhozni. És László Zolival a Keringést is. Hackettel leteszteltük, hallgat ám a Lacira is…
Estére jól elfáradtam, és ez nagy szerencséje volt Howardnak, aki így megúszta az autizmus és az amigdala-sérülés közti különbséget. Az egyik írása kapcsán került elő a téma. Aztán lassan elbúcsúztam a Tuanosoktól, hogy elinduljak rossz irányba. Szerencsére a Galaktikások és Sheenard szemfülesek voltak, és levadásztak (kösz, fiúk!). De ha már ott volt egy fiatal írólány, Moskát Anita (Botond barátnője), akkor kihagytam az utolsó előtti vonatot, és csak az éjfélivel mentem (és igen, még tanultam is rajta
).
Jó nap volt. :)
ricu Said,
június 7, 2009 @ 9:56 pm
Vasárnap hazafelé kezdtem el tartani attól, amit most felvetettél…Remélem, eljutnak majd hozzám a diákok munkái.
Félelemmel várom
Élménybeszámolók a Könyvhétről @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin Said,
június 8, 2009 @ 7:01 am
[…] Friss blogbejegyzésekSzületésnapomraKönyvhét, szombatPogányokKönyvhetes hétvége, péntekKönyvhetes hétvége SFblogs kommentekby: Hackettby: ricuby: adeptusby: sheenardby: creideiki […]
sezlony Said,
június 8, 2009 @ 7:21 am
Hogyne hallgatnék a Lacira is: akinek csak keresztnevek jutnak, az legalább becsülje meg őket!
MailMan Said,
június 8, 2009 @ 12:24 pm
Akkor most nézd meg még egyszer a Sárdi-kurzus névsorát
onsai Said,
június 8, 2009 @ 2:29 pm
Megnéztem! Király…
mohicane Said,
június 11, 2009 @ 6:46 pm
Ó, de kedves vagy! Én is nagyon örültem a találkozásnak, remélem, a HunCon-on ismét… !