A huszonéves lányokról…
No, mivel lusta vagyok folytatni a húsvéti takarítást, ezért mesélek. Megdöbbentő, hogy mire jó egy egyetem. Lenyűgözve szemlélem a mostani huszonéveseket. Gyönyörűek, okosak, és olyan szinten frusztráltak, hogy csak bámulok. A büfé előtt hallottam ezt a mondatot: “jaj, úgy ennék egy kis szénhidrátot, de olyan bűntudatom van”. Egy pogácsáról beszélt a csaj.
Marhára félnek a párkapcsolatoktól. Csak elváltak vannak körülöttük. Hogy merjenek belemenni egy házasságba, mikor egyet se (!) ismernek, ami megmaradt. Félnek a férfival közös számlát csinálni, mert nem bíznak benne annyira, hogy “feladják az önállóságot”. Rettegnek, hogy nem elég szépek, és lepattan a srác EMIATT mellőlük. Arcfestés nélkül meg se mernek jelenni. Komolyan… csak állok és bámulok. (Ja, megtudtam pl hogy a szemöldököt fésülni szokták ám, nem szedni vagy gyantázni. Van egy kis kefe, ami tök úgy néz ki, mint a szempillaspirál, és olyan hajzselé-szerű izé van benne. :)) Van egy lány, aki ezüst és csillogó kiegészítőkkel jár, melyek abszolút nem nappalra illenek, olyan “jobb-prosti-vagyok” hatást keltve maga körül. Ahogy bejött az első melegebb fuvallat, azonnal megjelentek a kis trikócskák, hiszen akinek nem lóg ki a hasa vagy melle, azon nem látszik, hogy jó nő. Bele is fagytak.
Időnként kipucolom az agyakat körülöttem, próbálom megértetni velük, hogy a lényük, az egyéniségük számít. Egy pasi amúgy felöltözve is látja rajtuk, hogy jó nők. Arról is győzködöm őket, hogy van “örökké”, de nem a nagy, hasraesős szerelem a titka, hanem a humor és a felek közti kommunikáció. Persze én is tanulok tőlük, a külsőség meg nekem nem erős oldalam, bevallom, előbb veszek könyvet, mint ruhát vagy kencét, ez meg a ló másik oldala.
Vannak érdekes jelenetek. Múltkor egy metrós újságba lapozott bele az egyik lány, rápillantott egy dekorációnak betett műszaki rajzra, “jé, egy szennyvíztelep”. A csodálkozásomra aztán nevetve mondta, hogy két mérnök szülője van. Gyanús volt a dolog, és később rákérdeztem. Kiderült, hogy szennyvíztelepekre vitték nyaralni. Apukája elmagyarázta, ha beleesik a keverőkarok közé, akkor nem jut a felszínre soha, mert túl sűrű…. Baszki, és nem értik, miért egy rock-kocsmában tölti a fél életét. Ja, én se…
Aztán volt egy srác is, aki máshol tanul, de bejár a karra - azt hittem, csajozni. Leültünk dumálni. Az első öt percben rendkívül szimpatikus volt, okos, empatikus, jóképű… de aztán olyan szinten bekapcsolta nálam a vészcsengőt, hogy fölmarkoltam a leányzót, aki velem volt, és elhúztam a büfébe. El is tiltottam a sráctól, a büfés (negyvenes pasi) hallotta, és elfordult vigyorogni. Látszott rajta, hogy egyetért. Ritkán kapcsol be ez a vészjelzés. Nem is a dilisektől, hanem a veszélyesektől szokott. Hm.
Egyik héten sírásnaplót kellett vezetnünk. Bármilyen könnybe lábadt szem, sírás, zokogás stb feljegyzése időtartalommal, okkal, gondolatokkal. Lényege, hogy utána volt-e megkönnyebbülés. Érdekes volt a beszámóló, mert arra a hétre esett, mikor 2 dogát írtunk. Kedd este szinte mindegyikük sírt, akkora nagy rajtuk a nyomás, a teljesítménykényszer. A vicces, hogy egy napra meg “por a szemben” dolog volt szintén ugyanúgy… nagy volt a szél az Izabella utcában. 
Szóval érdekes a suli, főleg így nappalin. Vannak persze idősebbek, akik a munka mellett pihenésképp beülnek egy-egy órára. Többen feladták már, így nem lehet bírni. Ez az “élethosszig tartó” tanulás nagy szívás. No, de erről majd máskor. :)
acélpatkány Said,
április 10, 2009 @ 4:33 pm
Heh
Tartalmas beszámoló, én 3 éve látom ugyanezt a saját környezetemben. Tényleg furák a huszonéves lányok. Kivétel nélkül 
brod Said,
április 10, 2009 @ 6:45 pm
azert alszenteskedni kell. A csunya lanyok esetbenem meg veletlenul se modjatok amit egyebkent tavaszi nyari idoszakban a huspiacca valt marosokban percenkent modntotk: de megdugnam!
persze hogy kivetkoznek…magukbol is. nem azzal van a baj hogy kiteszik a kinalatot, hanem az, hogy a test mogott mar semmi nincs..
szs Said,
április 10, 2009 @ 7:43 pm
Durva lenne, ha sírásnaplót kellene vezetnem. Kár lenne a sok üres papírért.
mentolosmacska Said,
április 10, 2009 @ 8:39 pm
Ez a sírásnapló tetszik, mai bejegyzésem tömve lenne napsütéses könnykicsodulásokkal, no de nemcsak ezért. Ki is próbálom, az eredmény talán a fiókban süllyed mjd el, de érdekes lesz.
A bejegyzés is érdekes, én is mindig kívülállónak éreztem magam a fiús frizurámmal, póló-farmer kombóval, bár amikor hosszú hajam volt, és szoknyában jártam, azon is látszott, hogy én a kényelméért viselem, nem azért, mert divat, vagy mert megfelelni vágyom a többieknek. Azt inkább más téren teszem, mert azért én is messze a nagy átlagban csücsülök. (Tudom, nincs is átlag. ;))
onsai Said,
április 11, 2009 @ 11:45 am
szs, megríkassalak?
Brod, nem a vetkőzés zavar, én is levedlek, ha jön a nyár
Hanem, hogy ablakot nyitnék a büdös előadóban, ők meg fáznak. 
Macska, a sírásnapló tényleg vicces volt. Kamaszkorig amúgy a két nem ugyannyit sír, utána a férfiaknál szinte nullára zuhan.
Acélpatkány, csajozz…
acélpatkány Said,
április 11, 2009 @ 4:39 pm
Ukázt vettem, megértettem!
De nem kell külön kérni, ez alapbeállítás 
ricu Said,
április 12, 2009 @ 1:19 am
Hm, egy-egy jó mellet/mellpárt megnéz az ember lánya is, jó ívű derekat, feneket, szép lábakat, szép bőrt, olykor csak óvatosan, némelyiket önkéntelenül hosszabban és nyíltabban… Addig jó, míg csendben marad. Ha megszólal, már többet vár az ember…, és mélyebben ítél.
Hölgyek, férfiakban mit néztek nyaktól lefelé?
DAnna Said,
április 12, 2009 @ 1:42 pm
Igen, ilyenek. Én is szoktam kapaszkodni. Én még hozzátemmén, hogy üresek, felszínesek. Akkor sem buknak saját lekük mélyésgeibe, hja valaki vezetné őket. Néha arra godnolok nincs is ilyesmi odabé náluk, de ez még nekem is túl ijesztő.
A sírásnaplóról csak annyit, hogy az az érzésem néha, hogy csinálják meguknak a problémát, mert attól érzik amgukat fontosabbnak, ha “nehéz” az életük. S ez a nehéz néha az, hogy szépítkezés, fiúzás, és bulizás utáén már nem marad idejük semmire.
(Ha nekem sírásnaplót kellene vezetnem, valószínűleg hónapokon át lenne üres.)
mentolosmacska Said,
április 12, 2009 @ 4:16 pm
De a sírásnaplóban bármilyen könnyezés rögzítésre kerül, az is, ha túl büdös a macskatetem ami mellett elmész és kicsordul a könnyed is bele, meg az is, ha elsírod magad a dög láttán.
Férfiban-nőben általában a szemét és kezét nézem meg, esetleg a cipőjét. (Kényelmes-e, vagy csak imponálni akar azzal, hogy bepréseli a lábát egy csini csillogó topánba, etc. Árnyalatok mindig vannak.)
onsai Said,
április 12, 2009 @ 5:10 pm
A sírásnaplónál legjobban az őszinteség lepett meg, én ugyanis hazudtam.
Krízishelyzetben voltam, és nem éreztem úgy, hogy rájuk tartozna. Kicsit genyónak érzem magam, de majd túlélem.
Nálam a kisugárzás számít, nem nézek testrészeket. Miért Ricu, te mit nézel? (Ideje fejlődnöm
)
A cipőt a női szervezőknél én is megnézem
szs Said,
április 12, 2009 @ 7:04 pm
Na, az még fogósabb kérdés lenne, hogy mikor mentem el utoljára túl büdös macskatetem mellett. Nehéz szak lehet ez a pszichológia…
enahma Said,
április 14, 2009 @ 10:26 am
Hehe, sírásnapló: én, aki azelőtt évekig nem bőgtem, most elég sok mindenen elpityeredem (szigorúan csak magánban). Pl. nehéz sorsú kisgyerekeken, aranyos állatkákon. De reménykedem benne, hogy már csak pár hónap, vége a terhességnek és enneg a gusztustalan érzelgősségnek is… :-DDD
raves Said,
április 14, 2009 @ 11:14 am
Nyaktól lefelé természetesen melleket, segget és lábakat nézek. Minél jobb a kínálat, annál tovább
Ez így normális, azt hiszem. De ha nem, az sem érdekel 
Sírásnaplót nem vezetnék, anélkül is világos, hogy oldja a stresszt. A férfiak ezért is halnak meg korábban
ricu Said,
április 14, 2009 @ 5:32 pm
Raves, oldja a stresszt? Ezért morognak páran egy karakterem miatt…
Ha kilátástalan helyzetben vagy, ha férfiként is, kibukik. Legfeljebb félrevonulsz és aztán letagadod.
Onsai, én a vádlit és az alkart szeretem nagyon
Olykor egy vállvonal dermeszt, egy anonim hát… És a pillanat, amikor öntudatlanul kibukik belőlük a hím - egy mozdulat vagy mozdulatsor… Ha csak annyi is, hogy leemel valamit a polcról; ha az a többre hivatott test úgy feszül meg egy pillanatra, hogy évszázadok, évezredek vadászainak tapasztalata és tudása villan elő. Mint amikor macskát látsz a zsákmány észlelésének pillanatában.
Hm, vannak testrészek (és érzések), amelyekre évek múlva is emlékszem. Pl Nagykőrösön egy fehérpólós hát: éppen ültem volna le az asztalunkhoz, amikor megláttam. Ha a tanárom nem lép elém és nem takarja ki, feltűnőbb lett volna, hogy görnyedten állva maradok
ricu Said,
április 14, 2009 @ 5:37 pm
Nyaktól felfelé viszont az orr, szem, áll. Belsőben pedig a szelleme, a kisugárzása. Elég vegyes, ami tetszik, de ami “bejön”, már nagyon szűk. Kevés olyan van, akire azt mondhatnám, hogy együtt tudnék élni vele.
onsai Said,
április 14, 2009 @ 8:11 pm
Élni?! Ricu, azért ne kapkodjunk!
Csak a nézegetésről volt szó! 
Raves, te meg nézz szőrös pasikat! Így unalmas lesz az írói fejlődésed…
Enahma, nem biztos, hogy elmúlik… ez lehet ám hosszabb dolog is. Mikkorra is várod a picit?
enahma Said,
április 15, 2009 @ 8:06 am
Elmúlt az első alkalommal is, most miért ne múlna? Egyébként szept. elejére.
Jud Said,
április 15, 2009 @ 2:35 pm
Igaz, hogy van sok felszínes egyén - nem csak a huszonévesek közt -, de azért van sok tartalmas, kívül-belül elbűvölő is köztük. A huszonévesek frusztrációját (nem csak a lányokét) az elvárásoknak tudom be, ami korántsem merül ki - lányok esetében - a “jaj, mit vegyek fel ma”, “smink nélkül emberek közé nem megyek” problémában.
Emlékszem, milyen állapotban volt az évfolyamunk az egyetem negyedik évében…
Az egész környezet (a család, a média, a tanárok stb.) azt sugallja, hogyha nem te vagy a legjobb (lehetőleg mindenben), akkor semmi vagy, állandóan tanulnod kell, különben nem vesznek fel, és akkor kész, vége az életnek. Az érettségit és a felvételit úgy éltük meg, mint az élet sorsfordítóját. Aztán mégis hányan váltottak. Az égvilágon semmi nem dőlt el (sem akkor, sem a rákövetkező években), de mi szentül meg voltunk róla győződve, hogy itt és most minden elkezdődik vagy mindennek örökre vége…
Még mindig huszonéves vagyok, de visszanézve az első felére, azt hiszem, nem paráznék annyit bizonyos dolgokon (és most megint nem a sminkelés, öltözködés témára gondolok), ugyanakkor átérzem azt a stresszhelyzetet, amiben ez a generáció felnő.
Kicsit az a benyomásom, mi valamiféle elveszett generáció vagyunk/leszünk, akik túl kicsik voltak az “átkos” idején, hogy abból bármi maradandó élményünk származna. Épp ezért nem feltétlenül értik, miért vitáznak még mindig a felettük döntő, tíz-húsz-harminc évvel idősebb emberek bizonyos hatalmi kérdéseken, ahelyett, hogy előre néznének végre. Hiszen mi épp elég bizonytalansággal szembesültünk a ‘90-es években pl. a szüleik egzisztenciáját illetően, mi igazán szeretnénk előre lépni, nem a változtathatatlan múlton rágódni.
Baromi kíváncsi lennék valami olyan felmérésre, ami igazán rólunk szól, hogy vajon milyenek leszünk tíz és húsz év múlva, amikor elvileg nekünk kell tenni a társadalomért.
Elgondolkodtat az a generációs váltás, ami kb. a hatvanas években zajlott le: a háborúból hazatért huszonévesek világos életcélja a családalapítás volt a ‘40-es évek végén, ők “kaptak az élettől egy második esélyt, túlélték a háborút”, ők lettek (nyugati országokról beszélek) az arany generáció, és elborzadva szemlélték felnövő, a háború traumájától megkímélt gyerekeik érthetetlen, értelmetlen, laza erkölcsiségét és lázadását…
Az az érzésem, mi is ilyen megkímélt gyerekek lehetünk, akiknek semmiféle beleszólása nem volt a társadalmi változásokba, mikor azok lezajlottak, kész tények elé kerültünk, s most nincs talaj sokuk lába alatt, leginkább magukra számíthatnak. Hogy frusztráltak-e? Azok, persze.
acélpatkány Said,
április 15, 2009 @ 3:51 pm
Amikor elkezdtem olvasni Jud hozzászólását, mondtam, h “á, ugyan, én nem”. De ahogy továbbolvastam rájöttem, “de, igen, ez van.” Nem lehet általánosítani - pl.nem mindenki a tanulási, iskolai megfelelés stb. miatt frusztrált, és a magánéleti gondok is mindenkinél mások - de egy álatlános frusztráltság mindenkinél jelentkezik. Ezt mindenki másképp vezeti le: van aki minden héten leissza magát, van aki a szexet hajszolja, van aki a tanulásba temetkezik etc. Nekem pl. évek óta remeg a kezem még nyugalmi állapotban is, emellett a környezetem számára - mint általában minden huszonéves - és önmagam számára is teljesen felfoghatatlan érzelmi életet élek. Pedig én még úgy-ahogy ismerem is magamat, a motivációimat és hogy mit miért teszek. De mi van másokkal? Szembe jön velük a probléma, és még azt sem tudják, miért úgy reagálnak rá ahogy, pláne hogy hogy kellene reagálni…
A politikai dolgot pedig bele se keverjük… Én mindig szörnyülködöm ezen…
onsai Said,
április 17, 2009 @ 6:00 am
(bocs, közben írtam pár zh-t :))
A politika szorosan ide tartozik. Pontosabban a társadalmi változások. Judnak igaza van.
De az a fajta viharos változás, amiben a huszasok felnőttek, nem tart majd életük végéig. Túlélő csomagnak kiváló, mivel rengeteg cinizmust, törtetést hordoz. De védtelenekké is teszi őket, hiszen ha nem érik el az álmaikat munka, ideális partner, full-extrás-nekem-jár-boldogság kapcsán, akkor zuhanórepülésben neurotikusok, vagy önpusztítók lesznek. Az elért álmok nélkül is lehetnek boldogok, ezt kell megtanulniuk.
De majd megértik.
Minden generációnak mást kell megértenie.
MailMan Said,
április 17, 2009 @ 10:43 pm
Ez nagyon érdekes bejegyzés volt, a hozzászólásokról nem is beszélve, sokat lehetett belőle okulni
(raves, ez rád persze nem vonatkozik 
)
fairylona Said,
április 18, 2009 @ 8:04 am
Onsai: Pont ezt mondtam, amikor hozzászóltál ahhoz, amit a Csernus könyvről írtam.
Hogy te nagyon szerencsés vagy, de nagyon sokak előtt egyáltalán nincsen semmilyen minta arról, hogy milyen egy boldog házasság… (Már az én korosztályomnál se, hát még a pár évvel fiatalabbaknál, akik most kezdték el a sulit̷ 
Egyetértek Juddal, marha sok az elvárás, és abban az életkorban még sokkal nehezebb kezelni ezt. Nem lehet általánosítani, mert nem lenne igaz. A fiatal lányok nem ok nélkül szoronganak meg bizonytalankodnak, és egyáltalán nem mind buták meg felszínesek. Ugyanúgy, ahogy a pasik sem azok. Pedig róluk is jó sok általánosítást össze lehetne szedni, de az se lenne mindenkire igaz. Szerencsére ismerek már kivételt is.
onsai Said,
április 18, 2009 @ 9:09 am
Ilona, atomcsapás után is boldog lennék, miközben patkányvacsorát főzök…A boldogság belőlünk ered, nem külső körülmény.
A jó házasság szerintem egy folyamatos döntés, hogy “bármily baj van, öszetartunk.” Itt, vidéken sok ilyet látok.
Komavary Said,
április 19, 2009 @ 1:41 am
Sírásó-naplónak olvastam, és felcsillant a szemem…
Akkor nekem óriási szerencsém van, mert ízlésesen öltözött, nyugodt, vidám huszonévesekkel vagyok körülvéve
Lehet, hogy igaz a közhely, hogy arrafelé “mindenki” magát akarja megjavítani?
onsai Said,
április 20, 2009 @ 4:58 pm
Tényleg, mondtam már, apám ár évig sírásó is volt? Tök jó - valós- kretén történeteket tudok….
Örököröm, mert te mázlista vagy….
Amúgy kemény előítéletekkel mentem a szakra. De megdöbbentően sok a pszichológiai értelembe vett normális emberke. Ugye, normális az, aki alkalmazkodik a társadalomhoz. Hát ők alkalmazkodnak - ez az eredménye.
Zaphira Said,
április 22, 2009 @ 6:00 pm
Nyugi, most én is ilyen: A francba, ez szénhidrát… Huba… Ez protein, ma nem ehetem. Mert fogyózok. Van mit leadni… 50 kilót. Szóval ezért szenvedek… :S Lehet, nem egészséges, de először akarok pár mínuszt, hogy legyen kedvem küzdeni érte. Szóval megértem aki így nyivákol, ha van rajta legalább 20 kiló fölös…
onsai Said,
április 22, 2009 @ 6:27 pm
Zaphira, tőled ez egy épeszű viselkedés… de egy 170 magas kb 50 kg-s csajtól nem.
)
Ha elhagyod a kenyeret, cukros leveket, nasit, már sokat jelent. Mondjuk én a mozgásra esküszöm. (De csak esküdözöm, nem érek rá
Akito Said,
május 14, 2009 @ 2:57 pm
Szerintem a huszonéves fiúk is furák. Vagy inkább a még fiatalabbak, pedig nem vagyok egy öreg róka, mégis…
Egyszer volt egy olyan elhatározásom, írok egy sci-fi novellát arról, hogy a fiúk valójában az evolúciós folyamat részeként fokozatosan átváltoznak nővé
Komolyan. Nem csak külsőségekben, mert azt betudom a divatnak, de gesztusokban, lelki megnyilvánulásokban is furcsa dolgokat tapaztalok, ahogyan körbenézek egy plazaban, kocsmában.