Acélpatkány bejegyzése kapcsán úgy döntöttem, szaporítom az sf témák napi arányát, és megosztom, miről írhattam volna, de nem írtam, mea culpa.
Jártam az AKKU-ban Hackett könyvbemutatós csevegésen, ellógva az egyik órát. Nagyon érdekes volt, de bevallom egy büdös szóra sem emlékszem belőle, lehet jegyzetelnem kéne az ilyesmiken. Utána söröztünk, és összefutottam a Luciferes Hajdú Évával, aki nagyon jó benyomást tett. (Később jöttem rá, hogy én már leveleztem vele a ZSP díj szervezésekor.) Meg persze Tündér Ilonával és Adeptus-szal jót dumáltunk, később meg Sheenarddal az sf életről, múltról. Nagyon érdekelnek a régi dolgok, és marhára irigylek mindenkit, aki az elmúlt évtizedben ebben a szférában mozgott.
E héten bevallom elfelejtettem Németh Attila szerkesztési előadását, noha a legjobban ez érdekelt a progik közül. Teljesen véletlenül pont a Bobek-be ültem be Zitával, és először föl se ismertem az épp távozó Attilát…
Csatlakoztunk a néphez, és dumáltunk egy-két órát velük.
Ja, és az sf farsangon is voltam, mint csízmás kandúr. Otthon felejtettem a csadoromat, még jó hogy van egy önfeláldozó barátnőm, aki varrt nekem gyorsan egy farkat.
Itt is dumáltunk sf-ről, meg magánéletről stb.
Olvastam sf könyveket is. Az Isten gépeit, aztán két novellát az új MU antológiából. Az egyikre nem emlékszem, kié volt, főleg, mert rossz volt. A másik Brod zsarus írása, amit nagyon élveztem. Túlcsavarta a végét, ennyi bánatom azért volt, de alapjában jó kis írás. Tovább nem tudtam lenyúlni a könyvet, de majd… A Diagnózist is kézbevettem, és minden fejezet elején, ahol kezébe vette a főhős kőkemény önmagát, komolyan elgondolkoztam azon, hogy mennyire keveset tudok a férfiakról.
Olvastam még Avanás pályázatokat is, és felfogtam Odó és Balfrász miért tört ki a múltkori közgyűlésen nevetésben. Kérdezték, miért nem írok. Mondtam, írni sokan tudnak, szerkeszteni nem. Körberöhögtek, és igazuk volt, jól írni marha kevesen tudnak. Nagyon el voltam kényeztetve a delta műhelyben… Azóta kioldalogtam a zsűriből, és csak a szervezési, szerkesztési részt fogom majd csinálni.
Ó, és volt közgyűlés is, meg zajlanak a háttérben az avanás ügyek. A serpenyős ACS-t betördelte Marco, és megy a nyomdába. Az előző ACS-t lehet kapni a Tuan könyvesboltjában is, meg majd ezt is. Kiírtuk a köv. pályázatot, az oktatásosat. Közben elkészült a con programja, de a recesszió keresztülhúzta. Úgy tűnik, kevesebb támogatást kap az Egyesület, így némi átszervezés kell a progik körül. De majd megoldjuk. Most írjuk a következő ACS-ra a tematikát, meg a sajtópályázatot. Március van, lassan elkezdtek jelentkezni a ZSP díjjal kapcsolatos érdeklődők. Egy szerzőt átküldtem Odóhoz, mivel nem jelent meg a műve 500 pld-ban, de szeretne kritikát kapni. Zitát ráuszítottam az egyik határon túli újságra, ahol 3 sf novella megjelent, hogy tisztázza le a példányokat. Balfrász meg csapata már halad a Naprendszeres pályázat olvasásával, egy-két hónap, és lesz eredmény. Lehet, hogy az avanás oldalaknál is lesz design-váltás. LnPeters is kész van a Nemere-interjúval. Vásárhelyit már molesztálom a Literátorműhely programja miatt.
Közben megalakult a Karcolatos egyesület is, Bellamarika blogján már olvashattuk. Előtte egyeztettem Eve Rigellel, hogy nem Avana-konkurencia, meg stb. Örülök az új kezdeményezésnek… sőt egyáltalán, minden új kezdeményezésnek. A Karc egyre több fiatalt vonz. Nagyon kell ez, annyira talajtalan a mostani ifjúság.
Elkezdtem írni a DV-s mágusos pályázatra, marha jól szórakozom. Bár lehet, ezzel se leszek kész, mint anno a sportos pályázattal. Azt egyszer befejezem tán, imádtam a főszereplőt, egy szőke csajszit benne. Minap előkotortam egy másik űroperámat, amit anno a tuanos Teremts világot pályázatra adtam be, és tetszett nekik annyira, hogy néven neveztetett. Akkortájt nem fejeztem be, de újabban elpiszmogok vele. Szóval írtam is sf/F-t, nem csak olvastam.
Hirtelen ennyi jut eszembe, de valszeg volt még más is. Ja, tényleg, az AXN-sfportalos nap is jó móka volt. Szombat este közös névnapi bulizás lesz a Trombitásban. A meleghozó pasikon kívül még Beáta nap is lesz, egy okkal több az ivásra.
Van élet ám az sf-en belül is… most jól példát mutattam, úgyhogy tessék írni kérem a sci-firől is, ne csak a napi hány zsömléről, cigányról stb…