Archive foraugusztus, 2008

kaja, pia, nők

Csütörtökön elnéztem a Trombitásba, első ízben. Volt pár vicces előzményünk a barátnőmmel, szóval bár józanul, de fergeteges jókedvvel érkeztünk. Mulaságos volt az is, mikor a csapos (?) a scifi, sfportal bloggerek, merras, merras leírása, írók, meg még csoda tudja, milyen kulcsszavak után sem tudta, kiket keresünk. Végül közöltem rutinosan, hogy szűkítsük a kört, kik foglaltak asztalt fél hét-hét kezdettel… végül nagy nehezen fény gyulladt a szemében, hogy csak nem a Szélesire gondolunk? Ekkor már Zita barátnőm el se fordult röhögni.

No, de megtaláltuk őket, sok jó embert kis helyen. Később jöttünk, így épphogy szélre elfértünk, és olyan volt az asztalok elhelyezése, hogy töredékét se hallottuk a beszélgetésnek. Tíz percig tényleg tök udvariasan ücsörögtem, majd megjött a tejeskávém, ami ugye társaságot kíván, szóval helyet cseréltem Zitával és megismerkedtem Adeptus-szal, majd Dáviddal, aki épp hajótlanul jött. No, innentől fogalmam sincs, mások miről csevegtek, mi belemerültünk a szerepjátékokba, megvitattuk a jelenlévő szerzők könyveit, hajósunk transzcendens tapasztalatait (pedig csak ásványvizet ittam, esküszöm), meg a házi sörfőzés csínját. Még az is lehet, hogy Adeptus mágusozni fog, merthogy Zita mesélő, meg live-szervező. (Szakállas törpe nőként életreszóló élmény. :P )

Rég rájöttem amúgy, hogy a női vécék mindenhol központi helyek, itt is elkezdtünk egy négyzetméteren beszélgetni Szonjával, Fairylonával, meg Heidivel. Utóbbi kettővel az asztalnál is folytattuk, meg később a villamoson. Remélem, Heidi emlékszik, hogy felbéreltem Ilona noszogatására. Ideje elkapni a szépmosolyú bloggerlányt, mert pár év, és kiteheti az “elkallódott tehetség” táblát.

Van más is, aki tán kiteheti, záróra körül szóba került egy másik bloggerleány, no meg valamivel  korábban sheenard szerkesztői előélete. A sztorikban közös volt, hogy hiányzott úgymond a belük, a legfontosabb fordulópont, és sajnos főleg ezek érdekelnek. Ja, és gazdagodott a szókincsem, az “idealista” új értelmet nyert. Aztán összekaptuk magunkat, és hazacsellengtünk.

Jó hely ez a kiskocsma, igaz, nem volt citromos sör, de a tárkonyos leves finom volt.

Megjegyzés (8)

Új tagok a Delta műhelyben

Lezárult az írókör tagfelvétele. Három emberkét vettünk föl, Corpust, Szabadmedvét és Katharát. Gratulálok mindenkinek!

Nagyon jó, hogy a pályázat anonim volt, mert tényleg nehéz elvonatkoztatni az írótól. Örültem neki, hogy a többi műhelyesre lehetett hagyni a szavazást, értékelést, én komoly gondban lettem volna. Mikor corpus Kálváriáját megláttam, rögvest dilemmába kerültem, hogy a, ezt az embert mindenáron… b, leszavazom, mert aki így ír, annak minek a műhely? :P De nyilván elfogult voltam, ahol egy bádogkrisztussal csevegnek az mindig befutó nálam. 

Corpus személye amúgy nagy meglepetés volt a műhelyeseknek. Ahogy a jelentkezőknek nem kotyogtam ki, hogy miként állnak, úgy a műhelyesek sem tudták a szavazás lezárultig, hogy kié az írás. Persze mentek a lelkes találgatások, az egyik rendszeres fórumozót azonnal kiszúrták a stílusjegyek alapján. Könnyítette a dolgot, hogy a Karcolatos műhely beindulásával sokan nem jelentkeztek hozzánk, így kevesebb anyag volt. De azért a gyanú itt se lett megerősítve.

Kathara fantasyt küldött, Medve meg szépirodalmat. Gyanítom, bölcsész a lelkem. A stílusa okozott némi fejtörést, ugyanis pl egy fantasy novellát így megírni érdekes vállalkozás lenne. Nehéz volt elkülöníteni, hogy a téma határozta meg a stílt vagy fordítva. Az első eset nagyon jó, a második viszont esetleg arra utalhat, hogy egysíkúak az írások. No, de majd kiderül. Okultunk a leckéből, jövőre valószínűleg sf/f-t várunk csak.

A többi novella között is volt jó, és persze siralmas is. Már elkészültek a kritikák, a srácok most küldik ki az illetőnek (ha valaki nem kapott, szóljon).

Szep. 20-án lesz egy műhelyes találkozó, ahol élőben is elszörnyedhet a bandán szegény friss tag.

Megjegyzés (2)

ja, igen

Szeptembertől pszichót hallgatok, mondtam már? Nagyon vicces az életutam ez ügyben, mert a szakra nem a tudásom, hanem a nyelvérzékem miatt nem tudtam anno bekerülni. Később meg nem értem rá a cégezés stb miatt. Ha már itt tartunk, most is a matek meg biosz eredményeim alapján ment… jellemző.

Alapvetően úgy tervezem, hogy majd az anatómiai gyakorlatra belibegek. A sok érzékeny lelkű ifjonc között nem árt, ha valaki mer békát boncolni. Az előadásokat kihagyom, az ember ne zavarja a jelenlétével az oktatást. Épp most néztem át, milyen órákat javasolnak, és bizony föl nem fogom ésszel, minek az első szemeszterre evolúciós pszicho. Lejjebb tették, meg a jogot is, így két évfolyam együtt tanulja. Sebaj, egy harmadéves haverral együtt járhatnék, és ezért már megéri benézni. Legföljebb pletykálkodunk egy jót.

Tűnődöm Sárdi sci-fis óráján is, csak ahhoz előfeltételek kellenek, meg a kreatív íráson is, hátha mondanak valami okosat. De lehet, egyszerűbb elküldeni az írókörös btk-sokat terepszemlére. :P

Amúgy a napokban újra beláttam, hogy nem kéne a klasszikus, díványos formában emberekkel foglalkoznom, inkább a pszicho szervezési, kutatási ágait jobb választani. Túl nagy felelősség a másik ember lelke, és nagyon könnyű sérülést okozni. (Igen, igen… elbasztam valamit.) No, mindegy… ezen még ráérek tűnődni, egyelőre a csoporttársakat kell túlélnem. A pszicho vonzza azokat, akik félistennek hiszik magukat, vagy kezeletlen lelki zűrjük van, vagy túl pénzközpontúak (majd felébrednek), no meg akik a Gyilkos elmék-féle filmekből kapják az ihletet. Meg fogok őrülni.

Megjegyzés (23)

Hö-hö

Ezt egy oktatási központtól kaptam: “

YODA MESTER NYOMDOKAIN!

 

VALÓSÍTSD MEG ÁLMAIDAT! A RING SZAKKÉPZŐBEN SEGÍTÜNK!

A JEDI LOVAGOK TÉGED IS VÁRNAK!Információ és lézerkard: ITT

Már a bolti eladós képzést is jedikkel reklámozzák… fejlődünk gyerekek, betör a scifi mindenhová… :P

Megjegyzés (2)

Villanásnyi Szefantor

Vasárnap járókát meg gyerekruhákat vittünk egy hódmezővásárhelyi barátnőmnek. Költő házaspár, a lány asztrológus (képesített boszorka :P ), a fiú meg szerintem korunk egyik nagy gondolkodója, mindenesetre évekig azon aggódtam, hogy ezek ketten éhen halnak. De most jön a baba, ami a valósághoz fogja kötni őket. Akinek a lába nem áll szilárdan a talajon, annak a feje, hogy érhet égig? Egyensúly. Nagyon bensőséges volt velük, füstölők, szélcsengők, isteni vegakaja, és egy gyönyörű, növekvő pocaklakó…

Ha már az ország másik felébe elkolbászoltunk, akkor benéztünk a Szefantorra is. Persze előtte jól eltévedtünk, de Pusztay végül megmentett minket. Mivel mindenki olyan tisztelettel szokta emlegetni, bennem valamiért egy hatvanas, pocakos öregúr képe alakult ki, erre kipattant a kocsiból egy fiatal pasas… :D Szóval megtaláltuk a tábort, egy tanyasi iskolát, Isten háta mögött kettővel. Elértük Pollák előadásának második felét. Főleg a méhek és hangyák társadalmáról szólt, és arról, hogy a testünknek is vannak gyors és lassú reagálású rendszerei (közvetlen idegi szabályozás ill. hormonális), úgy a társadalmaknak is (katonaság stb ill. törvények, kultúra stb). Engem a társadalmi rész érdekelt jobban, de a fő szó a biológiáról esett, amit meg a sofőröm élvezett nagyon.

Utána Benedek és Józsi író-olvasó találkozója volt. Józsi egy ronda barna táskát szorongatott mindvégig, persze muszáj volt megtudnom, mi ennyire a szive csücske. Hát egy rózsaszín (!), tenyérnyi laptop-féle bújt meg benne. Benedeket csak látásból ismertem, jó volt hallani, hogy a különböző témák kapcsán mit gondol. 

Este a táborozók Magdi szervezésévél elmentek színházba, mi meg Stevével elmászkáltunk csillagokat nézni. Gyönyörű volt a félhold, és nagyon hangulatos a néha megzörrenő, sötét kukoricás, kerestem is az ufonauták megvillanó lábát. Jót dumáltunk, még jobbakat hallgattunk, aztán visszatértünk egy kis éjféli ping-pongozásra. Nagyon jó meccs volt, és nagy kihívás, mivel ő, szemben a lámpával, egyszerre látta a labdát és zavaró mód annak árnyékát, én meg szemüveg (és ezzel térérzék nélkül) ösztönből játszottam.

Másnap Kerekes Laci vallás és sci-fi előadására ültünk be. Elsőnek a csoportok énképéről esett szó, ezeket különböző kutatásokból ismertem, azután a síkföldi nők, illetve a Dűne került terítékre. Utána váltottunk pár szót Lacival, és megint beláttam, hogy Fergott valláslélektan könyvére rá kell tennem a mancsom, hiába lehetetlen beszerezni. 

Utána ettünk egy ízletes borsólevest (imádom a hasam és a főztöm, szóval ez most nagy dicséret volt), majd Vásárhelyi Lajos kapott egy szülinapi puszit, és kocsiba pattantunk. Egész úton megmaradt bennünk a tábor hangulata. Született pestiként pár éve vidéken lakom, megszoktam, hogy kisimít a természet csendje. A táborban ennél több volt, a nyugalom az emberekből áradt, szinte tapintható módon.

Megjegyzések

Delta műhelyes tábor

Keddtől szombatig tartott az írókörös tábor. Az ország minden tájáról vagyunk, épp ezért különleges élmény minden találkozásunk. Jól sikerült kempinget választanom a bandának, volt egy külső, árnyékos terasz, konnektorral, ahol nappal írhattak, meg az éjszakai pötyögéshez egy benti társalgó. Azt hiszem, odaszokunk a Velencei-tóhoz.

http://www.irokor.hu/?p=164 -ra Hanna már kirakta az írástechnikai feladatokat. Hármat én is megcsináltam, azért annyit, mert péntek délre tudtam csak leugrani. Ahhoz képest egész jók lettek, hogy egy órát aludtam éjjel előtte. (Csütörtökön barátnál éjszakáztam, két tízéves csendből egy közöset teremtettünk.) Nagyon vicces volt, hogy az egyik feladatot megoldottam kb 8 sorban, míg mindenki rendes novellát kerekített mellé. A fennmaradó fél órában meg szunyókáltam. :P

 Összesítettük a tagfelvét eredményeit is, az első két helyezett messze túlszárnyalta a többit, a harmadiknál megszavaztattam a népet, mit akar. (Én nem szavaztam, és nem értékeltem, mert tudtam, ki kicsoda a jelentkezők közül.) Végül az az illető is bekerült. Kiosztottuk, ki kinek ír kritikát, úgy látom, kényelmesen megleszünk aug. 20-ig. Jövőre valószínűleg csak SF/F novellákat várunk, úgy egyértelműbb, hogy vajon a téma mennyire befolyásolja az íráskészséget.

Lesz ősszel majd egy pesti találkozó, ahol majd megismerkedünk velük, már ha épp nem határon túliak, de azt már nem én szervezem. Az összes szervezési feladatot leadtam, nem lesz rá időm. Azt nem tudom, hogy bírom végignézni a kezdeti töketlenséget, irgalmatlanul türelmetlenné válok, ha valami nem megy olajozottan, legalább jó lecke lesz önuralomból. :P Máshol is leadtam a szervezési feladatokat,  most majd kiderül, mennyire voltam jó benne. A karizmatikus szervező után űr marad, de aki egy szinttel feljebb lépett, az nem csak a környezetben hagy lenyomatot, hanem az emberekben is, és hosszútávon simán betöltik a helyét.

Remélem, majd felkerül az írókörös oldalra egy rendes műhelyes beszámoló is. A hangulat ragadt meg bennem leginkább. Sok tehetséges ember egy asztalnál lubickol az élvezetben, mert írni jó, írni maga az élet.

Megjegyzés (3)


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek