Önző holtak
Nem érem föl ésszel ezt a pesti szórás temetkezési divatot. Eddig azt hittem, hogy akinek nincs hozzátartozója vagy nagyon szegény a család, ott az önkormi támogatja a legolcsóbb temetésfajtát, és azért van ez a mód. Pedig nem, rengetegen választják ezt, olyannyira, hogy a két-három hónappal később tudnak adni temetési időpontot. Mellesleg nem sokkal olcsóbb, mint pl egy urnás, szóval ez sem érv.
Igazából aki meghalt, annak oly mindegy, ez főleg az élőnek számít. Annyira rohanó világban élünk, az értékek szertefoszlanak, kell nem csak lelkileg, de az anyagi világban is egy pont, ahol megállhatunk, emlékezhetünk. Főleg, ha hirtelen a haláleset.
Most vonatkoztassunk el az esetleges vallási oldalról. A régi időkben az élet minden nagyobb eseményét valamiféle konkrétcselekedet kísérte. Keresztelő (ma már alig), esküvő (ma már együttélés), vagy a felnőtté válást valami konkrét változás. Ez utóbbi még halványan, de megvan pl érettségi, jogsi, szavazójog. A külső cselekedet pszichésen megkönnyíti az egyénnek, hogy egy-egy korszakot helyére tegyen, de ez a szórásos dolog már a temetés lényegét is elveszi.
Most kezd meghalni az a generáció, akik a másod világháború alatt született. Mennyi özvegy rángathatta ki a gyereket a temetőbe, akár évekig… értem, hogy van, aki ezért gyűlöli a sírokat. A helyzet amúgy romlani fog, utána az a generáció ballag a sírba, akik a szocializmusban nőttek föl. Az egyik eszme kisöpörte a másikat, de annak a hiteltelenségét bizony megélték. Szóval sem stabil elvi, sem stabil érzelmi hátterük nincs. (Mennyi válás… ) Ők már meg se értik, mire jó egy sír, csak a külsőséget látják. És nem hiszik, hogy az unokák törődni fognak a hellyel, tulajdonképpen már nem hisznek semmiben, és még önzetlennek is tartják magukat, hogy ilyen fajta temetést akarnak, pedig a legfontosabbat veszik el, a segítséget, hogy a gyász apránként feloldódjon.