Relax

Múlt szombaton láttam a fél filmet. Azért csak a felét, mert kijöttünk róla. Kétlem, hogy a rendezők a “kívánt hatás” címszó alatt a fejfájásra gondoltak, de bizony belőlünk ezt váltotta ki. A vicces, hogy sem a férjem, sem én nem vagyunk migrénes figurák. Az izgalmi szintemről árulkodik, hogy a tizedik perc tájékán azon tűnődtem, vajon a sötétben tapintás alapján meg lehet-e különböztetni az M&M’s csokigolyókat. A negyven percet úgy húztuk ki, hogy mindketten udvariasak voltunk, mert azt hittük, a másikat tán érdekli a sztori.

 A film amúgy egy felirattal keződött, mely szerint a felvétel valami bizonyíték. Azt vártam, hogy tíz perc után kinyírják a kamerást és végre elindul a történet. Aztán megvilágosodtam, hogy EZ a sztori. A kézikamerás megoldás amúgy nagy ötlet lehetett volna, ha nem viszik túlzásba, de többet láttam a szereplők egyéb testrészeit, mint arcát, így eleve a megkülönböztetéssel gondjaim voltak, nemhogy a beleéléssel. Tök hidegen hagyott a sorsuk. Történet - a leszűkített nézőpont miatt - nulla volt. Viszont a tüzérség bevetése alatt (erős, villanó fények, marha hangos zaj) rájöttem, hogy nem vagyok epilepsziára hajlamos. Végső soron ez is pozitívum, de egy B kategóriás filmnek jobban örültem volna…

Hát megjött a Harry Potter, mivel gyorsabban olvasok, mint a gyerek (vicces is lenne, ha nem) már végeztem vele. Hát… szar volt. Fölösleges volt darkosítani. Pont azt szerettem benne , hogy egy kedves, bájos kamaszkönyv. Harry jellemfejlődése logikus, jól is van ábrázolva, de könyörgöm, a gyerek érzelmileg azonosul vele. Egy fásult, kétségbeesetten sodródó fiúval, akinek ellopták a gyerekkorát, aki már a csodált mesterből is kiábrándul és csak arra vár, hogy vége legyen ennek  az egésznek.

Aztán ott van pár apró mozzanat. Csak én érzem úgy, hogy Dumbledore homokosságára célozgatnak? Pitonból is ki lehetett volna hozni valami lélekemelő dolgot; aztán az a megnyúzott, nyüszító csecsemőféle a szék alatt… hát nekem bölcselkedhetett közben D., bizony rohadtul nem érdekelt. Na meg D. öccse se áll össze jellemileg, de ezen már csak legyintettem.

Gondoltam, eldugom a gyerek elől a könyvet, aztán mégse tettem, mert úgy is megtalálná, kölcsönkérné, élelmes az istenadta. Valamit ő is érezhet, mert ma, ahogy hazajött a suliból ránézett a kötetre, aztán inkább előhúzta a Winnetou-t.

Egy ideje engem is foglalkoztat az írói fejődés kérdése, csak kissé másként. Írom át a Donos kéziratot, csak egy szereplőt raktam más helyszínre, de az egész borult. Teljesen másképp írok, mint pár éve. Nem a nyelvi vagy írástechnikai fejlődésről beszélek (bár az is feltűnő), hanem a hangulatról, ami sugárzik belőle. Egyszerűen elütnek egymástól a jelenetek, valamikor megkopott belőlem az a napfényes lelkület, amit érzek a régi sorokon. Szerintem az ember nem csak fejlődik, hanem vénül is, már más fontos két karakter ütközésében, vagy a világ kapcsán… ennyi.

Jud megfertőzött ezzel a blogger-járvánnyal. Hála neki rájöttem, hogy milyen sokat olvastam 2007-ben. Hogy mikor, fogalmam sincs. Bajban vagyok, hogy leszűkítsem az SF/F-et ötre, de lássuk:

Card: Alvin ciklus. Újra elolvastam, azon tűnődve, hogy érzelmileg miért ragad meg. Nem bírom Card stílusát, olyannyira, hogy az első három oldaltól mindig idegbajt kapok, bárhol nyitom ki  könyveit. Aztán annyira elvarázsol, hogy megfeledkezem erről.

Crabe: Ellenérdek. Szs könyvében a karakterábrázolás gondolkoztatott el.

Raas: Csodaidők. Itt a szerkesztési szigorúság, a jelenetek feszessége ragadta meg a figyelmemet, és a mellékszereplők ábrázolása.

 Kasztovszky: Grin. A nyelvhasználat és a megírás módja volt érdekes. És élveztem az optmista hangnemet.

McCaffrey: Sárkányének (meg a többi). Érdekes a világ és az írónő könnyed kézzel ábrázolja a hátteret. Kellemesen kikapcsolt.

(Habár marha idegesítő, hogy mióta a lányom lenyúlta, hárfásdalokat szaval. A múltkor énekelni is próbálta… megmondtam neki, elcserélem egy zsiráfra.)

Csak hogy elkanyarodjunk a pszichó felé, a fantasztikum témájába soroltam Bettelheim könyvét (A mese bűvölete…stb), mert jókat röhögtem rajta. Mióta megtudtam, hogy pszichón elolvastatják, azóta inkább sírok. Aztán itt van Csíkszentmihályi új könyve, hát a negyedénél tartok, és eddig 8(!) gondolatot találtam benne. Szerintem az ufók elrabolták az agyát, és popcornt tettek a helyére. Tényleg! Még ott volt a Feldmár mesél…na, az jó könyv volt, bár terápiába biztos nem mennék hozzá.

Járvány továbbítva: cart, fairylona, Gladia