Delta Műhelyes találka

Szombaton összegyűltünk páran a pesti Csülök csárdában. Kadmonnak sajnos elfelejtettünk szájpeckeket hozni, így nagyon sokat tudhattunk meg a különböző szerepjátékos világokról és regényekről, valamint sajátos szellemi perverzióiról. Az elmúlt hetekben a minimumon volt az alvásidőm, szóval nem éreztem nagy motivációt, hogy az anyja legyek egy harmincéves hapsinak, se az egész körnek. Gondoltam, majd megoldják a kommunikációs zavart. Úgy a harmadik óra táján azért meguntam, elvégre két új tagunk is volt, Robi és Attila, akiről még alig tudtunk. Sajnos Gábor nem volt ott, így - bár felolvastuk a Metagalaktikás novelláját - csak érintőlegesen mentünk bele a logikai és stilisztikai bukfencekbe. 

Étkezés után (mely szintén Kadmon zsolozsmázása közepette zajlott :P ) Csilla lefordította az első fejezetet Frey írástechnikai könyvéből. Beszélgettünk erről is, meg János véleményéről, miszerint a nők plasztikusan írnak. (Nőgyűlölő a srác, szóval tőle nagy szó, hogy bármi pozitívat lát a másik nemben. Le voltam nyűgözve.)

Meg szó esett a mágus jogokról, a köv DM pályázatról (még mindig nincs meg a nagy ötlet) és még sok ehhez hasonló dologról. Az egyetlen lényeges kérdés, az új moderátor választását nyilván nem volt idő rendesen megbeszélni, mert a hatodik óra tájékán megváltunk egymástól. :)

Az évi egy tali helyett negyedévente fogunk összejönni. Így nagyobb az esély, hogy mindenki legalább egyre eljut.  (A mostanin volt: János, Anita, Máté, György, Csilla, Robi, Attila, Tibor meg én.)

3 megjegyzés »

  1. fairylona Said,

    december 15, 2007 @ 10:13 pm

    Ez a Kadmon most nevelődhet. :-)

  2. MailMan Said,

    december 18, 2007 @ 12:37 am

    Szegény Kadmon pedig amúgy nagyon rendes és jóindulatú srác :)

  3. onsai Said,

    december 23, 2007 @ 8:32 pm

    Szeretjük ám őt… :D

RSS feed for comments on this post · Indirekt hivatkozás (trackback) URI

Leave a Comment

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek