Szombaton összegyűltünk páran a pesti Csülök csárdában. Kadmonnak sajnos elfelejtettünk szájpeckeket hozni, így nagyon sokat tudhattunk meg a különböző szerepjátékos világokról és regényekről, valamint sajátos szellemi perverzióiról. Az elmúlt hetekben a minimumon volt az alvásidőm, szóval nem éreztem nagy motivációt, hogy az anyja legyek egy harmincéves hapsinak, se az egész körnek. Gondoltam, majd megoldják a kommunikációs zavart. Úgy a harmadik óra táján azért meguntam, elvégre két új tagunk is volt, Robi és Attila, akiről még alig tudtunk. Sajnos Gábor nem volt ott, így - bár felolvastuk a Metagalaktikás novelláját - csak érintőlegesen mentünk bele a logikai és stilisztikai bukfencekbe.
Étkezés után (mely szintén Kadmon zsolozsmázása közepette zajlott
) Csilla lefordította az első fejezetet Frey írástechnikai könyvéből. Beszélgettünk erről is, meg János véleményéről, miszerint a nők plasztikusan írnak. (Nőgyűlölő a srác, szóval tőle nagy szó, hogy bármi pozitívat lát a másik nemben. Le voltam nyűgözve.)
Meg szó esett a mágus jogokról, a köv DM pályázatról (még mindig nincs meg a nagy ötlet) és még sok ehhez hasonló dologról. Az egyetlen lényeges kérdés, az új moderátor választását nyilván nem volt idő rendesen megbeszélni, mert a hatodik óra tájékán megváltunk egymástól.
Az évi egy tali helyett negyedévente fogunk összejönni. Így nagyobb az esély, hogy mindenki legalább egyre eljut. (A mostanin volt: János, Anita, Máté, György, Csilla, Robi, Attila, Tibor meg én.)