No, akkor induljunk ki a kályhától.
Első képen szemben vannak:
Balfrász (fehérben balról), mellette szs. A sötéthajú hölgy Bódi Ildi, ő vezeti az Avanát. A szöszi csaj én voltam, de letagadom. Mellettem Csák Tamás, az egyik zsűritag. A mikro alatt elrejtve Pocsai Laci. Ő vezette a közgyűlést. Mellette egy fél Vastagh Zoli.
Második képen szemből Sheenard, aki épp nem ad sütit. Fehérben Merras. Mellette a jegyzőkönyvező srác….(ööö…francba, pedig tudtam a nevét. Help!) Balfrász mögött Csupor Béla alias cOrpus, aki épp skype-on tart kapcsolatot az egyik taggal.
Ja igen, most látom, hogy írtad már, valamiért az a fél sor kiesett (vagy utólag szerkesztetted oda? )
Szerintem a zöldpólós srác vagy Tomi vagy Attila. Pont úgy néz ki
Garzó László vezette a jegyzőkönyvet. Az első képen pedig látszik még Gáspár József hátulról. (Elölről meg tisztára olyan, mint Adam Sandlers a korai filmjeiben )
csag Said,
november 20, 2007 @ 6:41 pm
hát, hogy izé… Tégd, meg Balfrászt felfedeztelek, de a többiek mellé elkelne egy kis magyarázat…
Jaaaa, Merras is ott volt ugye? Akkor asszem ő is megvan…
onsai Said,
november 20, 2007 @ 11:38 pm
No, akkor induljunk ki a kályhától.
Első képen szemben vannak:
Balfrász (fehérben balról), mellette szs. A sötéthajú hölgy Bódi Ildi, ő vezeti az Avanát. A szöszi csaj én voltam, de letagadom. Mellettem Csák Tamás, az egyik zsűritag. A mikro alatt elrejtve Pocsai Laci. Ő vezette a közgyűlést. Mellette egy fél Vastagh Zoli.
Második képen szemből Sheenard, aki épp nem ad sütit.
Fehérben Merras. Mellette a jegyzőkönyvező srác….(ööö…francba, pedig tudtam a nevét. Help!) Balfrász mögött Csupor Béla alias cOrpus, aki épp skype-on tart kapcsolatot az egyik taggal.
MailMan Said,
november 21, 2007 @ 9:33 am
Sheenard mellett az nem Merras?
onsai Said,
november 21, 2007 @ 10:20 am
ühüm.
onsai Said,
november 21, 2007 @ 10:28 am
de a zöld pólós nem ugrik be
MailMan Said,
november 21, 2007 @ 7:40 pm
Ja igen, most látom, hogy írtad már, valamiért az a fél sor kiesett
(vagy utólag szerkesztetted oda?
)
Szerintem a zöldpólós srác vagy Tomi vagy Attila. Pont úgy néz ki
szs Said,
november 21, 2007 @ 9:29 pm
Garzó László vezette a jegyzőkönyvet. Az első képen pedig látszik még Gáspár József hátulról. (Elölről meg tisztára olyan, mint Adam Sandlers a korai filmjeiben
)
onsai Said,
november 22, 2007 @ 4:48 pm
Köszi szs!
Igen, nekem is Sandlers jutott róla az eszembe…
zamorano Said,
november 22, 2007 @ 6:46 pm
Jó lesz az Sandlernek is.
corpus Said,
november 29, 2007 @ 3:05 pm
Az még cs-csak, hogy Gáspár Józsi kihez hasonlít!!!! Egy orvfényképész kérem! Gátlástalan, rosszindulatú!
Csak akkor épp nem volt nála fényképező!
Örülök, hogy egyben látom magunkat!