Avana közgyűlés
Nagyon hangulatos volt az utunk tegnap Salgótarjánba. A havas csúcsú hegyek között megrekedtek a hófelhők. Sajnos végül nem havazott, pedig reménykedtem benne. Naná, nem én vezettem.
A közgyűlés amúgy egy apró helyiségben volt, a részünkre már székeket kellett vadászni, noha tizenegy szavazó tag volt jelen és pár tiszteletbeli. Több mint hat órán át bírtuk a strapát. Nagyon jó hangulatú összejövetel volt és dinamikus is. A többiek lehet, hogy még maradtak egy kis beszélgetésre, de nekem sietnem kellett haza, hogy a bébicsőszt még életben találjam, vagy legalább elássam a maradványait, mielőtt keresni kezdik.
Sok dolgot megszavaztunk, sokat elvetettünk. Már folyik a döntés pontos szövegezése, nem sokára felkerül az Avana oldalára. Húsz fős zsűri nem lesz, ám egy közismert személy új zsűritagként belép. (Gonosz vagyok és nem mondom meg, ki…
) Lesz pár változás a ZSP díj kapcsán. Persze megemlítésre került a Nagate és a Csodaidők, és az is, hogyan lehet kiküszöbölni ezeket a helyzeteket. A kisregény díjon sokat morfondíroztunk. Főként anyagi nehézsége van. Képzőművészeti helyett képregénypályázat lesz. Pár napon belül nyomdában az Arcképcsarnok, már láttam, érdekes lesz. Átmenetileg megkapjuk az Új Galaxis szerkesztését, a 12. száma a Zsoldos díjasoké lesz. Balfrászra sóztuk rá a munkát javarészt.
Jó összejövetel volt, nagyon élveztem a társaságot. Fogyókúrának is kiváló volt, mert pár szem ropin és teán éltem. Majd májusban lesz újabb kör, arra több sütivel jövök, de csak hogy megmentsem a helyi tökmagkészletet Sheenardtól és Louistól.
Hm, ha viszont csokit hozok, tán az ogrét is befolyásolhatom… látom, komoly dilemma előtt állok.
merras Said,
november 18, 2007 @ 8:42 pm
Adj elegendő csokit az ogrénak, és akkor ő lecsapja azokat, akik le akarják nyúlni a tökmagkészletet.
Ez a tipp egy adag csokiba kerül Neked, amit a köv. közgyűlésen kérek törleszteni irányomban.
Charon Said,
november 18, 2007 @ 10:40 pm
Érdekes lehet belelátni a háttérmunkákba, főleg, hogy már tudod, ki lesz az a bizonyos személy
Kíváncsi vagyok az idei menetre, mert már most élesnek tűnik a mezőny…
(furcsa, még soha nem láttam Salgótarjánt és környékét télen, pedig onnan tíz percre van házunk a hegyek - szó szerinti - lábánál. biztos szép lehetett
)
MailMan Said,
november 18, 2007 @ 10:50 pm
Király lehetett. Amúgy tök jó, hogy most lett kiírva az irokor.hu-ra, hogy a szoba az helyiség
onsai Said,
november 18, 2007 @ 11:48 pm
Merras:
Charon, ejnye…és Hungaroconon se voltál még? Különben tényleg éles lesz a mezőny, mert sok több jó könyv jelent meg. Majd főhet a feje a zsűrinek.
Máté, kösz! Javítom….(á, nem ciki, picit sem̷
onsai Said,
november 18, 2007 @ 11:49 pm
…szóval sok jó könyv…(már írni se tudok, beállt az agyhalál)
chelloveck Said,
november 19, 2007 @ 12:18 am
Ú.
)
Ki az a közismert személy? (Csak nem a Tünde???
Mikor jön KI a nyomdáBÓL? (Az Arcképcsarnok.)
Voltatok-e a Svejk sörözőben? (Berúgni.)
Mikor lesz az a nemsokára felkerül? (Mikor lesz?)
Elhúzod itt a mézesmadzagot félinformációkkal, aztán röhögsz a markodba? Csúnya néni!
Ahogy az a régi komcsi szovjet ismeretterjesztő sorozat is mondta: Хочу всё знать!
onsai Said,
november 19, 2007 @ 1:26 am
Az első hadd fúrja az oldalad
Legföljebb ementáli leszel.
A második attól (is) függ, mikor adom ki a kezem alól a nyelvtani javítást. Sajna a mondatszerkesztésekbe nem csipoghatok bele :sóhaj: Hm, mellesleg láttam egy Kollárik ürge írását is…
A harmadikat nem tudom, én sajna húztam haza.
A negyedikre a válasz a hamar
én is tudok ám még oroszul, kár villogni…
Sőt, énekelni is. Emlékszel még a já, igrájú, na garmóske kezdetű krokodilos dalra?
sayed Said,
november 19, 2007 @ 8:56 am
Eddig csak simán őszülgettem tisztességben, de a postod és a kommentek után rohamos hanyatlásnak indult egészségi állapotom. Ma már alig bírtam felkelni. Most itt ülök a munkahelyemen, mint egy hadirokkant, örülök ha nem kell mozognom. Ellenben Mikrobi tuti irigyelné a mozgásomat, na mindegy.
Gondoltam megírom Neked, mivel lehet többet már nem lesz rá alkalmam, hogy lyukas az oldalam.
áruld már el…
merras Said,
november 19, 2007 @ 1:22 pm
onsai, hány csokit fizetsz, ha nem köpöm el ennek a két embernek ezeket az infókat?
onsai Said,
november 19, 2007 @ 1:36 pm
Csokit??? Körbekergetlek a palacsintasütővel a tarjáni hegyek között! Nagy show lenne…minek a conra jelmezes felvonulás?
Sayed, ígérem, az Avana a saját halottjának tekint majd!
(Chelloveck, jó a novid!
)
sayed Said,
november 19, 2007 @ 2:12 pm
Jun, van egy nagyon helyes bnőm, beszélgethetünk a telefonszámáról… :-)))) Persze semmit sem adnak ingyen.
lnpeters Said,
november 19, 2007 @ 8:15 pm
A sütidet egyszer én is szeretném megkóstolni; egyszerűen imádom a süteményt!
L. N. Peters
merras Said,
november 19, 2007 @ 9:07 pm
Sayed: tárgyalási alapnak nem rossz az ajánlat.
chelloveck Said,
november 19, 2007 @ 11:02 pm
Köszi.
onsai Said,
november 19, 2007 @ 11:23 pm
Új infóm van Chelloveck!!!!!!!
Igen, voltak sörözni. Megtudtam neked. Két sör és több málnalé fogyott.
Látom sayed nőkereskedést nyitott…
Te, miért is vagyok én troll az oldaladon?
Van még raktáron palacsintasütő…
sayed Said,
november 19, 2007 @ 11:56 pm
Azt hiszem azért, mert anno, amikor kiraktam a linked, még volt itt valami trollos benyögés… De már nem emlékszem, mindenesetre köszörültem a csorbán, trollfosztott lettél.
Megúsztam a palacsintasütő általi halált? ::me aggódik::
Merras pedig hallgat, mint a sír, úgyhogy troll a fülébe.
onsai Said,
november 20, 2007 @ 12:09 am
no, üsse kő, javultak a túlélési esélyeid…
chelloveck Said,
november 20, 2007 @ 1:18 am
Bea, megvettem a Prónt ma reggel a Dohány utca és a Rottenbiller utca sarkán a Sorsfordító könyvesboltban. Két darab volt belőle, a másik rád vár. Mindenképpen érdemes elzarándokolni érte, garantáltan nem bánod meg, de ha mégis, fejbe baszhatsz egy
palacsintasütővelkemény kötésű Cherubionos kötettel, mondjuk akár az Ellenérdekkel is.onsai Said,
november 20, 2007 @ 3:41 pm
Köszi!!! Pont járok holnap Pesten.
lnpeters Said,
november 22, 2007 @ 10:48 pm
Bea, köszönöm, hogy feltetted a képeket!
Legalább ismerkedem sokakkal - így a gépen keresztül
onsai Said,
november 24, 2007 @ 12:06 pm
örülök neki, peters.