A csoportdinamikáról
Ez olyan szép szó, pedig csak annyit takar, amit józan ésszel is beláthatunk.
Minden csoport működési elvében van általános és sajátos jelleg. Ez utóbbi a tagok személyiségéből fakad, de az előbbi mutat azonosságokat.
Például a hangadók kérdése. Ha egy közösség erősebb egyéniségei képesek a kompromisszumra, vagy legalább a másik nézetének kulturált elfogadására, akkor erősebbé teszik az egységet ill. hatékonyabbá a közös munkát. Ám ha erre nem képesek, akkor egyrészt maguk verik szét belülről a közt, másrészt a fiatalabb tagok ismétlik a viselkedésmintát és hamar rácuppannak a nehezebben beilleszkedő vagy egyéb módon “gyenge” tagokra. Ilyenkor a kivülálló csak értetlenül pislog, hogy miért mar mindenki mindenkit…
Érdekes a hangadók kérdése egyénre lebontva is. Mindenki szereti magát annak hinni, mintha valami önmegvalósításféle lenne, hogy az ember az. Le merem fogadni, hogy sokan, akik ezt olvassák, magukat is ide sorolják vagy legalábbis szeretnének ebben a pózban tetszelegni. Pedig ez hülyeség. Az érett személyiség jele, hogy valaki nem követ másokat és nem tűri, hogy őt kövessék. Ellenben együtt tud működni akkor is, ha valakit nem kedvel vagy személy szerint nem ért egyet a csoportdöntéssel. Az “én mindenek felett” elve jól mutat a filmeken, de valójában beteges.
Charon Said,
november 13, 2007 @ 9:21 pm
A hangadókról jutott eszembe… Láttam egy műsorban, hogy összeeresztettek embereket, olyanokat, akik korábban nem ismerték egymást. Külön csoportba a nőket, különbe a férfiakat. Közben pszichológusok figyelték őket, hogy ki hogy reagál, mi módon alakulnak ki a hangadók. A férfiaknák percek alatt eldőlt, hogy ki viszi a prímet, a nők viszont fél óráig is képesek voltak úgy elcsevegni, hogy senki nem bitorolta a falkavezér pozíciót. Először felmérték egymást, és jó háromnegyed óra után kezdtek kialakulni az erőviszonyok. Tudom, hogy nem pont ide passzol, de most ez ugrott be
Egy másik is beugrott, most már megállíthatatlan lettem
Az egy párkapcsolati teszt volt (Rorschach-féle, a tintapacák) Nem az volt a lényeg, hogy mit látnak a képen - de persze ez volt a kiadott feladat - hanem hogy a párocskák mennyire tudnak kompromisszumot kötni. Az számított ugyebár optimálisnak, ha egyszer az egyik, másszor a másik bólintott rá, hogy “igen, igazad van drága, az tényleg egy három lábú kötéltáncos kutya”. Ha valamelyikük túl sokszor erőltette rá az akaratát a másikra, az nem túl jó…
Na megálltam
csag Said,
november 14, 2007 @ 8:44 am
tintapacák.
onsai Said,
november 14, 2007 @ 1:59 pm
haron, azok a fránya pszichomókusok sose azt mérik, amire az ember számít…
Csag, te végképp betintáztál…hihihi
MailMan Said,
november 14, 2007 @ 6:33 pm
Bea, nem tudom, elolvastad-e már a Tükörbirodalmakat, de írtam róla egy mini-előzetest a blogomra, ha érdekel, nézd meg
Én amúgy soha a büdös életben nem voltam hangadó, bár erre gondolom ti is rájötettek
csag Said,
november 14, 2007 @ 8:31 pm
vajh én elolvashatom? ha minden jól megy, holnap kapom kézbe a könyvet
MailMan Said,
november 14, 2007 @ 9:12 pm
Csag nyugodtan, csak két novelláról írok, és nem spoilerkedek benne
onsai Said,
november 14, 2007 @ 9:16 pm
Kösz Máté, ránéztem. Eddig nem gondoltam, hogy elolvasom, mert a Karakovszky sem jött be teljesen (el is ajándékoztam), de ha ilyen jó, akkor benevezek rá.
MailMan Said,
november 15, 2007 @ 9:44 pm
Ajjaj, csak nehogy aztán csalódás legyen… bár legalább lesz kire fogni
A két sztori, amiket eddig olvastam belőle, alapvetően más jellegűek, mint amik a Karakoszki varázslóban voltak.
Charon Said,
november 17, 2007 @ 3:06 pm
Ejj de mellbe vágott az új dizájn
Azt hittem, eltévedtem. A tünderúnák jók.
Jud Said,
november 17, 2007 @ 6:49 pm
te ez nagyon fantasy-s dizájn egy sfblognak
amúgy az szerintem karakoszki varázsló, nem?
onsai Said,
november 18, 2007 @ 6:14 pm
Ja, tényleg…Kasztovszkyban van v…
Hát, feleim, szokjatok hozzá az interaktív bloghoz…
A design hangulatfüggő…