Relax

Megkezdtem a vallásos sf kézirat hatodik átszerkesztését. Hanna most először látta a kéziratot, érdekesek voltak a benyomásai. A kevert stílust megint megkaptam. Ezt, mióta műhelyes vagyok, folyton hallom. Novellázáskor már sikerült pár humoros írásban nem lelkiznem (untam is), ám a lelki témájúakban még mindig kicsillan némi cinikus röhögés. A kézirat kapcsán is el kéne döntenem, ponyvát írok vagy valami komolyabbat.

A fő gondom most, hogy az egyik főszereplőnek kettős személyisége van. Ahogy nézem a csajszit, van egy belső ideje és egy külső. Még nem tudom, mit kezdek ezzel, valószínűleg először az Arturos szálhoz nyúlok hozzá (máris hallom egyesek örömujjongását  ), kiviszem az űrbe a srácot, mert így egységesebbé tehető a keresztény vonal. Don románca is fölösleges, elég a gyanú. Kéz jellemrajza is törlésre kerül.

Vagyis írok egy új könyvet.  De nem baj. Míg az életben szeretem a gyorsaságot, írni tanulni bőven ráérek. Halálom óráján úgy fogják kitépni a kezemből, de az is lehet, hogy eltemettetem magammal a vinyót. Biztos, ami biztos. Az ember ne adjon ki félmunkát a keze közül…

Az elmúlt pár évben nehéz dolga volt annak, aki ki akarta kerülni Feldmárt, Osho-t, Csernust, hisz a csapból is ők folynak. Biztos kamaszkori maradvány, de bennem mindig ellenszenvet vált ki, ha valakit nem nagy gondolkodónak tartanak, hanem istenítenek. 

Feldmár viszont érdekes hapsi. Először ugyan idegesített a kb kétszázas szókincs, amivel a könyv íródott. Azt hittem, valami házifordítás, de nem. Feldmár kamaszként disszidált és az előadásokat magyarul tartotta, ami becsületére legyen mondva.

Érdekes esettanulmányok voltak, aki nem tudja, milyen egy terapeuta élete, az nézzen bele. Ám leginkább a személyiségét élveztem, a passzivitást, tűnődést, no és a finom humort.

Örültem annak is, hogy visszaköszönt egy régi véleményem, miszerint mindenki szenvedélybeteg, kivétel nélkül.

Az alkoholistáknál a függést nem tolerálja a társadalom, de ezer más, rejtettebb dolog van, ami életünk középpontjává válhat és lássuk be, válik is.

Kint van az Avana oldalán a közgyűlés anyaga. Legfőbb változás, hogy két netes kritikust is szeretne az egyesület a zsűrikbe. Odo-t Zsoldos díjhoz (ő már elfogadta a felkérést) és Rorimackot a képregénypályázathoz. Remélem, ő is igent mond.

Az idei képzőművészeti pályázat helyett jövőre SF illusztráció és képregény lesz és persze kiállítás is. Gondolom, egy rakás manga jön majd…

 A Zsoldos díjnál novella kategóriában max 3 novellát lehet nevezni egy szerzőtől. Vagyis nincs olyan, hogy egy az egyben jelölnek novelláskötetet. Elsőre csak egy novella merült föl, hiszen értelmetlen, hogy a szerző versenyeztesse egymással saját írásait. Ráadásul neki igazán tudni kell, melyik a legjobb. Végül 3 lett ez a szám.

Nagyon jó, hogy a Hungarocon vasárnapi progjamra kerekasztalos beszélgetés lesz a zsűrivel. Itt minden szerző illetve olvasó fölteheti a kérdéseit. Persze Sárdi Margit értékelése megmarad. Remélem, az is megoldható lesz, hogy valamikor a nyertes Zsoldos novella fölolvasásra kerüljön. Esetleg a Preyer első is.

A kisregény díjra még nem sikerült anyagi támogatást szerezni, nem tudom a köv. közgyűlésig sikerül-e. Sok téma felmerült itt is, de a határozatot elnapoltuk. Igazából nem tudom, hogy én támogatnám-e ezt a díjat. Mellette szól, hogy Zsoldos is ilyen terjedelemben írt, meg hogy a zsűrinek könnyebb dolga volna. Ellene, hogy lassan már mindenkinek lesz ZSP díja, nem kéne elaprózni…ja, meg utálom a kisregényeket. Valami legyen vagy novella vagy regény. Miért támogassak egy olyan folyamatot, amivel nem értek egyet? No… majd májusig még tartok egy ökölharcot az önző olvasói érdekek és a hon java között. :popcorn:

Odo életrajza is fönn van az avanás oldalon. Hm, hát én azt hittem olyan 30-40 közötti… Még sose talákoztunk, de valahogy a kritikák és a hsz-k alapján ezt gondoltam.

Nagyon felkavarta a helyieket ez a csecsemőégetés. A kisbolttól kezdve mindenhol erről beszélnek. Ismerték Icát. Egy háromgyerekes családanya, ki közöttünk él.

Már sokszor tűnődtem rajta, hogy egyre jobban nő a kilátástalanság. Itt is a férj erős érzelmi nyomást gyakorolt, már a második gyerek után nem akart többet. A harmadik is úgy született, hogy a környezet nem is tudott róla, hogy a kissé dundi nő várandós. Már ez is jel, az eltitkolt babák ritkán lesznek felnőttek. Talán akkor még bírta Ica erővel, hogy kiharcolta a létét…

Ami még nehezebbé teszi mindezt, hogy a sógora a helyi rendőr, az ő kötelessége volt az eljárás elindítása. Nem tudom, mit érezhetett.

A helyi plébános - szokás szerint - megint az árral szemben úszik. Azt mondta, ő jobban megbotránkozik a megbotránkozókon. Milyen jogon érzik magukat erkölcsileg különbnek és mutogatnak ujjal azok, akik már megtették ugyanezt, legföljebb hat hónappal korábban? Nem csak a nők… az abortuszról a férfi is rendszeresen tud. Csak, mert nem volt holttest? Vagy mert a törvény megengedi? Ha a babaégetést is megengedi, attól az nem lesz gyilkosság?

Azt is mondta, hogy a házaspár személyes felelőssége mellett a társadalom is éppúgy hibás. Egy kor, amiben a gyerek nem érték, ráadásul a nyomor elindítója, az mégis mit vár? Egyre nagyobb a nihil.

Évek óta tűnődök az itteni tendenciákon. Sok a Pestről ideköltöző fiatal pár, rengeteg a gyerek. A nő végképp kiszad a régi környezetből és egyedüli társasága a bölcsiskorú. Senkit nem ismer, a férj meg este jön haza. Eddig nem voltak játszóterek (most adnak majd át egyet), és túl sok lehetőség sem találkozni, megismerkedni mással. A helyiek -akik ismernek mindenkit hetedíziglen - zárt közösséget alkotnak. Marha kedvesek, de baráti kapcsolatot nehéz velük kialakítani, hiszen megvannak az évtizedes köreik. És hát lássuk be, az ember harminc felett már nehezebben alakít ki mély kötődéseket. Pár napja hallottam valami játszóház indult….remélem, a közösségépítésen túl prevenciónak is jó lesz.

Tegnap este találkoztunk a szerkesztőkkel páran, akik nyertünk az Erato pályázaton. A sztrájk ellenére elindultam. Mint kiderült optimista vagyok. Máskor Pestre 30 perc alatt bejutok, most majd két óra volt.

Érdekes volt találkozni azokkal, kiket csak netről, vagy könyvről ismerek. Sezlony és wyquin közt ültem, előbbi elég fáradtnak tűnt, utóbbi nevetése olyan, mint mikor kiborulnak a nagyobb teklagyöngyeim és lehullanak pattogva az üvegasztalra.

Dedikálás címén marhaságokat írogattunk egymás könyvébe, meg ettünk is pár erősen közepes kaját. Meg ötletekkel bombáztuk a két szerkesztőt, mi legyen a következő évi pályázat. A vámpírmacskák szelleme mellett szóba került a vallás, a horror, a zene, a politika (de ezt hamar lehurrogtuk), meg a robotok, a transzhumánok, az ismert történetek továbbírása… valami tág téma kellene, mely sokakat érdekel.

Nyolc után eljöttem, most nem  bébicsősz, hanem a anyósom túlélési esélyeit növelve.

Gyűlik a köz Salgótarjánban: 

Nagyon hangulatos volt az utunk tegnap Salgótarjánba. A havas csúcsú hegyek között megrekedtek a hófelhők. Sajnos végül nem havazott, pedig reménykedtem benne. Naná, nem én vezettem.

A közgyűlés amúgy egy apró helyiségben volt, a részünkre már székeket kellett vadászni, noha tizenegy szavazó tag volt jelen és pár tiszteletbeli. Több mint hat órán át bírtuk a strapát. Nagyon jó hangulatú összejövetel volt és dinamikus is. A többiek lehet, hogy még maradtak egy kis beszélgetésre, de nekem sietnem kellett haza, hogy a bébicsőszt még életben találjam, vagy legalább elássam a maradványait, mielőtt keresni kezdik.

Sok dolgot megszavaztunk, sokat elvetettünk. Már folyik a döntés pontos szövegezése, nem sokára felkerül az Avana oldalára. Húsz fős zsűri nem lesz, ám egy közismert személy új zsűritagként belép. (Gonosz vagyok és nem mondom meg, ki… ) Lesz pár változás a ZSP díj kapcsán. Persze megemlítésre került a Nagate és a Csodaidők, és az is, hogyan lehet kiküszöbölni ezeket a helyzeteket. A kisregény díjon sokat morfondíroztunk. Főként anyagi nehézsége van. Képzőművészeti helyett képregénypályázat lesz.  Pár napon belül nyomdában az Arcképcsarnok, már láttam, érdekes lesz. Átmenetileg megkapjuk az  Új Galaxis szerkesztését, a 12. száma a Zsoldos díjasoké lesz. Balfrászra sóztuk rá a munkát javarészt.

Jó összejövetel volt, nagyon élveztem a társaságot. Fogyókúrának is kiváló volt, mert pár szem ropin és teán éltem. Majd májusban lesz újabb kör, arra több sütivel jövök, de csak hogy megmentsem a helyi tökmagkészletet Sheenardtól és Louistól.� Hm, ha viszont csokit hozok, tán az ogrét is befolyásolhatom… látom, komoly dilemma előtt állok.  

Ez olyan szép szó, pedig csak annyit takar, amit józan ésszel is beláthatunk.

Minden csoport működési elvében van általános és sajátos jelleg. Ez utóbbi a tagok személyiségéből fakad, de az előbbi mutat azonosságokat.

Például a hangadók kérdése. Ha egy közösség erősebb egyéniségei képesek a kompromisszumra, vagy legalább a másik nézetének kulturált elfogadására, akkor erősebbé teszik az egységet ill. hatékonyabbá a közös munkát. Ám ha erre nem képesek, akkor egyrészt maguk verik szét belülről a közt, másrészt a fiatalabb tagok ismétlik a viselkedésmintát és hamar rácuppannak a nehezebben beilleszkedő vagy egyéb módon “gyenge” tagokra. Ilyenkor a kivülálló csak értetlenül pislog, hogy miért mar mindenki mindenkit…

Érdekes a hangadók kérdése egyénre lebontva is. Mindenki szereti magát annak hinni, mintha valami önmegvalósításféle lenne, hogy az ember az. Le merem fogadni, hogy sokan, akik ezt olvassák, magukat is ide sorolják vagy legalábbis szeretnének ebben a pózban tetszelegni. Pedig ez hülyeség. Az érett személyiség jele, hogy valaki nem követ másokat és nem tűri, hogy őt kövessék. Ellenben együtt tud működni akkor is, ha valakit nem kedvel vagy személy szerint nem ért egyet a csoportdöntéssel. Az “én mindenek felett” elve jól mutat a filmeken, de valójában beteges. 

Balfrász tanácsára fölmásztam a székre, hogy kilássak a konyhaablakon, de csak a szomszéd ügyködött az unokák bulizós faházán épp a fenekét mutatva felém. Szóval nem sokat tudtam meg arról, milyen lehet egy női SF regény. Persze, ha Józsi bá egy ötvenessel ifjabb lenne némi Mel Gibsonos beütéssel…

Viccet félretéve, tényleg létezik női regény. Más a nézőpont, más a gondolkodás. (Most nem a giccses szerelmes füzetkékrő beszélek…mellesleg azt is gyakran férfiak írják álnéven.) Számomra leginkább nem a milyensége, hanem a léte érdekes. Ha megnézzük az elmúlt évezredeket, női filozófust vagy igazán híres zeneszerzőt nem találunk, legföljebb az elmúlt száz évből. Ennek persze oka az iskolázotság hiánya is, de az is, hogy a nőknek muszáj a talajon maradni. Minek alkossanak képzeletbeli világokat, amikor a valósággal is foglalkozni kell? No meg a motiváció is alacsonyabb a hírnév/karrier felé, legalábbis sokáig az volt. Nem hiszem, hogy kevesebb nagy gondolkodó van a nők között, inkább csak nem tudunk róluk.

Visszatérve a női Sf-re, én szivesen olvasnék ilyeneket. A Csodaidőket nem tartom annak, noha valóban családregény, de a tartalom alapján nem tudnám megmondani, hogy nő vagy férfi írta.

Kötelezni kéne az SF/F netelőket, hogy a harmadik flémváltás után a ringben folytassák. Micsoda pezsgés lenne! Főleg, mikor az ismert írók/szerkesztők küzdenek. Persze fogadni is lehet (nálam! naná…:))

Komolyra fordítva a szót, szerintem a srácok agyából ki kell ereszteni a fáradt gőzt. Régen, a középkorban is jól eltángálták egymást, aztán ittak egy kis borovicskát a zúzódásokra. A mi bajunk, hogy túl civilizáltak vagyunk.

(Erről rögvest eszembe jut a tyúkvágás témaköre… valszeg életre rúgdosom a másik blogom, mert rájöttem, hogy sok énblog-szerű bejegyzésem van vagyis lenne. Ez meg megmarad az Sf-nek.)